A jazz szégyenlős királynője, Ella Fitzgerald
2024. február 13. 18:05 Balázs-Piri Krisztina
Ő volt az első afroamerikai énekesnő, akit Grammy-díjjal tüntettek ki, és mint annyi más sztár, ő is egy véletlennek köszönhette a karrierjét. Táncversenyen indult, de a zsűri azt kérte: énekeljen. Így fedezték fel a társadalom mélyéről, a faji előítéletek gettójából érkező tinédzsert, aki sokáig azzal kereste a kenyerét, hogy bordélyházak előtt őrködött, és kisebb futárszolgálatokkal a maffiának segédkezett.
Korábban
A végül tizenháromszoros Grammy-díjas „Lady Ella” kétszer is járt Magyarországon, és abban a szerencsében volt részem, hogy láthattam-halhattam őt az Erkel Színház színpadán, 1970. május 20-án. Születésnapi ajándék volt ez, egyike a feledhetetleneknek. Később olvastam magyarországi kísérője, Petrányi Judit, az akkortájt kezdő rádióriporter visszaemlékezését a koncertről.
A színfalak mögött egy tétova, kissé bizonytalan mozgású, ötvenen túli, megfáradt idős hölgy volt a nagy díva, vastag szemüveggel, akit nagyon óvatosan kellett bekísérni a színpadra. Ott aztán ismét azzá a csodálatos, egyedülálló nagyasszonnyá változott, akit a közönség már ismert, szeretett, és háromoktávnyi, bársonyos, simogató hangjának a csodájára járt.
Mocskos idők
A pontos születési dátuma ismeretlen, vagyis több változata van, az egyik szerint 1917. április 25-én jött a világra, de egy másik okmány azt állítja, hogy 1918. április 25-én született. (Ella gyakran igyekezett fiatalítani magát. Egy azonban biztos: szegény családba érkezett.) Szülei nem voltak házasok, a kislány világra jötte után csupán két évig éltek együtt, aztán útjaik elváltak. Ella az édesanyjával maradt, aki a szakítás után egy portugál bevándorlóhoz költözött.
15 éves volt, amikor az édesanyját is elvesztette egy autóbalesetben, még egy évig a nevelőapjával és mostohanővérével maradt, majd a nagynénjéhez költözött Harlembe – valószínűleg a költözésbe belejátszhatott a mostohaapa zaklatása is. Az addig jó tanuló Ella ekkor csavarogni kezdett, az iskola mellé járt, dolgozott a szegénynegyedekben elterjedt illegális lottójátékok szervezőinek, bordélyházaknál volt őrszem, sőt futárszolgálatot is végzett a helyi maffiának.
A büntetés nem maradhatott el, „átnevelőintézménybe” került, ahonnan megszökött – ugyanúgy, mint amikor másodjára is bevitték. Egy ideig hajléktalanként tengődött, utcai énekléssel vészelte át ezt az időszakot, majd 1934. november 21-én az Apollo Theatre amatőröknek meghirdetett táncversenyén próbálkozott volna, ha nem ijed meg az utolsó pillanatban a konkurenciától. Így a zsűri biztatására tánc helyett inkább énekelt – és édesanyja kedvenc dalával nyert.
A 25 dolláros fődíj mellé egyheti fellépési lehetőség is járt, de ezzel a leginkább utcán tengődő Ella a zilált megjelenése miatt nem tudott élni. Szerencséjére később eljutott a Harlem Opera House-ba, itt Chick Webb dzsesszdobos felfigyelt rá: éppen női hangot keresett a zenekarába. Látta Ellában a tehetséget, de azt is, hogy rengeteget kell még tanulnia.
A cikk teljes terjedelmében a Múlt-kor történelmi magazin 2023. téli számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.