A futballklub, ahol Puskás Öcsi másodvirágzását élte: a galaktikus Real Madrid
2022. március 6. 15:10 Múlt-kor
Korábban
Az elhízott Puskás is új lendületet kapott
A remek stadionnal párhuzamosan a Real Madrid az ötvenes évek közepétől igazi európai nagyágyúvá vált, köszönhetően az argentin Alfredo Di Stéfano, majd a másik csatárfenomén, Puskás Ferenc leigazolásának.
A Di Stéfano–Puskás kettősről sokaknak eredetileg az volt a véleménye, hogy két dudás nem férhet meg egy csárdában.
Di Stéfano sem lelkesedett Puskás Öcsi leigazolása hallatán, és amikor meglátta a magyar gólvágót – akit az 1956-os disszidálása miatt az MLSZ az UEFA-nál másfél évre eltiltatott a profi futballtól – valósággal szörnyülködött:
„Évtizedek távlatából elmondhatom, szinte nem kaptam levegőt, amikor először megláttam. Hatalmas túlsúly volt rajta. Mi meg akkor már a csúcson voltunk, csodálkoztam, mit akarnak ezzel a dagadttal? Persze a nevét jól ismertük, tudtuk, hogy a futball nagy varázslója, de nem fért a fejembe, hogy tud majd ez az ember futni közöttünk. Mit szépítsem, eleinte nem túlságosan lelkesedtem jöveteléért.”
Nos, Puskás Ferenc rácáfolt Di Stefanóra: először is lefogyott, másodszor nem törekedett a „primadonnaszerepre” sem, azt meghagyta az argentinnak, aki a meccseken mindig elsőként lépett a pályára, ezzel szemben az Aranycsapat egykori csapatkapitánya és vezére, „Öcsi” mindig utolsóként érintette cipőjével a pályát.
Di Stéfano a futballpályán kívül is szerette a trükköket (Kép forrása: Wikipedia / Puertomenesteo / CC BY-SA 4.0)
Puskás az első körben Di Stéfano „segédje” volt, amivel megnyerte az argentin barátságát és rokonszenvét; a dél-amerikai rájött, hogy Puskásban nem vetélytársra, hanem egy erős szövetségesre lelt.
Az 1958 szeptemberétől a Realnál futballozó Puskás–Di Stéfano páros sikert sikerre halmozott, és a spanyolok által csak „Pancho-nak” nevezett „Öcsiből” a Real Madridban is sztár lett.
Csapata BEK-győzelmeiből (1956, 1957, 1958, 1959, 1960) kettőből is kivette a részét, amelyek közül a második igen parádésra sikerült, hiszen az 1960-as Real Madrid – Eintracht Frankfurt, 7:3-ra végződő döntőn négy gólt is rúgott. (Jellemző, hogy a Real másik három gólját Di Stéfano szerezte.)
Bár a Puskás – Di Stéfano korszaknak az 1960-as évek második felében leáldozott, a Real Madrid FC az 1960-as évtizedet egy újabb emlékezetes BEK-trófeával „zárta le” 1966-ban, amikor a Partizan Beograd ellen sikerült 2-1-re nyerniük a döntőben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.