A francia király és a német-római császár összecsapása hozta el a lovagkor végét
2021. február 24. 09:03 Németh Máté
Korábban
Fogságban a király
A francia király Madrid városában nyolc hónapig volt fogságban. A békeszerződés értelmében le kellett mondania a milánói hercegségről és Nápolyról.
Mielőtt azonban megesküdött volna, hogy nem háborúzik többé, írásba adta, hogy kényszer hatása alatt cselekedett, tehát fogadalma nem érvényes.
Kiszabadulva azután újabb hadjáratokat indított az itáliai befolyásért. A konfliktusokat végül 1559-ben a cateau-cambrésis-i béke zárta le, amely szentesítette a spanyol fennhatóságot Itália nagy részén, így a franciák kiszorultak a térségből. A békekötést már egyik uralkodó sem élhette meg, V. Károly 1558-ban, I. Ferenc 1547-ben halt meg.
A lovagi kultúra a maga szokásaival együtt a paviai csata után nem veszett el, hosszú évekig még lovagi tornákat is rendeztek. A nemesség jelentős része továbbra is kedvelte a katonai hivatást, de ezt már nem a felettesére nem hallgató, magát a harctéren is úrnak érző lovagként, hanem hivatásos katonaként tette.
Az újkorban a „lovag” kifejezés legtöbbször azt jelentette, hogy az illető tagja valamely uralkodó által alapított lovagrendnek, a cím így, lassanként állami kitüntetéssé kezdett válni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap