A Föld-Hold távolság háromszorosát tette meg útjai során a legtöbbet utazott római pápa
2020. május 18. 17:37 MTI
Száz éve, 1920. május 18-án született Szent II. János Pál, aki 1978 és 2005 között a 264. római pápaként ült Szent Péter trónján. Személyében első és mindeddig egyetlen alkalommal volt a katolikus egyháznak közép-európai vezetője.
Korábban
Előtérben a szolgálat
Karol Józef Wojtyła néven született a Krakkóhoz közeli Wadowicében. Szüleit és testvérét korán elvesztette, egyetemi tanulmányait a második világháború szakította félbe.
Dolgozott gyárban, kőbányában, 1942-ben jelentkezett a náci megszállás idején illegálisan működő papi szemináriumba. 1946-os pappá szentelése után Rómában, a pápai egyetemen szerzett teológiai doktorátust.
Több helyen szolgált, egyházi közösségét új módszerekkel szervezte, kirándulásokra, túrákra vitte a fiatalokat. A teológiai kar etika szakának elvégzése után a krakkói szemináriumban és a lublini egyetemen tanított.
1958. július 4-én XII. Pius pápa krakkói segédpüspöknek nevezte ki, püspökszentelése szeptember 28-án volt a krakkói Wawel-székesegyházban. 1964 januárjában VI. Pál pápa kinevezte Krakkó érsekévé, majd 1967. június 26-án bíborossá kreálta.
Aktívan részt vett az 1962 és 1965 között tartott II. vatikáni zsinat munkájában, amelynek eredményeként a katolikus egyházban a tekintélyelv helyett a szolgálat, az igehirdetés került előtérbe.
1978-ban, a “három pápa évében”, amikor a VI. Pált követő I. János Pál 33 napi uralkodás után elhunyt, október 16-án általános meglepetésre a viszonylag ismeretlen lengyel bíborost választották meg a katolikus egyház fejének. Ő volt 455 év óta az első nem olasz, egyben az első kelet-európai és az első szláv, 58 évével pedig 132 év óta a legfiatalabb pápa
Nevének a II. János Pált választotta, ezzel is jelezve, hogy folytatni kívánja elődje politikáját.
Arra törekedett, hogy helyreállítsa a tanbeli egységet, visszatérésre bírja a hivatalos egyházi tanításokhoz a túlzókat, a tanítóhivataltól eltérőket. A katolikus egyház kormányzásában is új rendszert vezetett be.
Sohasem tagadta meg gyökereit: lengyel hazája iránti szeretetét, a népi hagyományokban gyökerező Mária-tiszteletet, a munkásként szerzett tapasztalatokat, a lengyel zsidók deportálásának és az ellenük elkövetett népirtásnak az elítélését és a kommunizmus elleni harcot. Befolyása messze túlterjedt a Vatikánon, első, 1979-es lengyelországi látogatása nagyban hozzájárult a kommunista rendszer bukásához.
Több mint húsz merényletet kíséreltek meg ellene. 1981. május 13-án csodával határos módon élte túl, hogy a török Mehmet Ali Ağca közvetlen közelről rálőtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap