A fiúk a jégen: hat elkeseredett, Kanadába igyekvő skót ifjú szívszorító története 1868-ból
2018. június 1. 14:28 Múlt-kor
Korábban
Hazatérés
Miután az Arran végül megérkezett Quebecbe, a legénység egyik tagja küldött egy levelet haza Greenlockba, amelyben leírta a kegyetlenkedést, amelyben a potyautasok részesültek. A hír hamar bejárta a várost. Skóciából távirat érkezett Újfundlandra, amelyben több információt kértek. A válaszban megírták, a jégre kitett hat fiúból négy életben maradt, közülük hárman még Újfundlandon voltak, a negyedik, Bernard Reilly, már elindult munkát keresni Új-Skóciában. Csaknem hat hónappal azután, hogy felszöktek az Arranra, a három megmaradt fiú hajón érkezett vissza Skóciába.
„Az egyik fiút, akit életben levőnek véltek, Hugh McGinnesnek hívták, kinek anyja özvegy, és a greenocki Nicholson Streeten lakik” – írta 1868. október 5-én a The Scotsman napilap. „A szegény asszony a fiát látni várva ment le, amikor is megkapta a fájdalmas információt, hogy az a jégen meghalt kimerülésben. Egy másik fiú, akit Paulnak hívnak, akit halottnak hittek, jött vissza.”
A fiúk éppen időben érkeztek haza ahhoz, hogy koronatanúkként szerepeljenek a kapitány és az első tiszt tárgyalásán Edinburgh-ban. A tárgyalás utolsó napján, 1868. november 25-én a The Scotsman arról írt, „a tárgyalóterem ismét zsúfolt volt, és sok személy több órán keresztül várakozott kint a bejutásban reménykedve.” James Kerrt, az első tisztet bűnösnek találták testi sértésben, és négy hónap börtönre ítélték. A kapitányt, Robert Wattot „emberölésben vétkesnek” minősítették – amely az angol törvényekben a (nem szándékos) emberölésnek feleltethető meg –, és 18 hónap börtönre ítélték.
„Az ítéletet a hallgatóság hangos sziszegéssel fogadta” – írta a The Scotsman másnapi cikkében. Mindkét férfi visszatért munkájához büntetése letöltése után, és sok évig hajózott még.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.