A Csatorna-szigetek evakuációjában az amerikai First Lady is besegített – egy kislány örökbefogadásával
2022. november 9. 16:22 Múlt-kor
Korábban
Nevelőszülők a távolból
Bleach atya a Vöröskereszt irodáján keresztül értesült a Háború Által Sújtott Gyermekek Nevelőszülő-Programja nevű kezdeményezésről, amelyet eredetileg 1937-ben alapítottak a spanyol polgárháború által veszélybe sodort gyermekek megsegítésére, a második világháborúval pedig 1939-ben újrafókuszálta tevékenységét. Alapítói John Langdon-Davies brit újságíró és Eric Muggeridge szociális munkás, az író Malcolm Muggeridge testvére voltak. Új, nagyobb léptékű tervük életre hívásához New Yorkban jegyezték be a segélyszervezetet, így toborozhattak támogatókat az Egyesült Államokban is.
A Moseley Hall a II. világháború idején
A Nevelőszülő-Program arra toborzott embereket, hogy anyagilag támogassanak egy adott gyermeket, így a gyermek „nevelőszülőjévé” válhattak. A támogatókat megkérték arra is, kezdjenek levelezésbe az általuk „nevelt” gyermekkel, hogy az tudja, valaki személy szerint törődik vele.
A szervezet támogatóinak listája az 1940-es évek hírességeinek kész névsora volt: Bing Crosby, Julie Andrews, Ira Gershwin, és még sokan mások csatlakoztak a kezdeményezéshez. Amikor a La Chaumière együttműködésbe kezdett a Nevelőszülő-Programmal, a guernseyi gyermekek közül voltak, akiknek amerikai szenátorok vagy katonatisztek lettek a „nevelői”.
Nem sokára a La Chaumière-gyermekek támogatóinak listája egy minden addiginál illusztrisabb névvel is bővült. 1942 novemberében Eleanor Roosevelt, az Egyesült Államok First Ladyje éppen Londonban járt, és ellátogatott a Nevelőszülő-Program ottani irodájába, hogy tájékozódjon a szervezet tevékenységéről – végül ő lett a 200. számú „nevelőszülő”, aki a 306. számú gyermekért felelt: ő volt a tízéves Paulette Le Mescam. Néhány hét múlva a First Lady kapott egy fényképet a kislányról, valamint egy rövid leírást, amely említette jó tanulmányi eredményeit és kiváló francia nyelvtudását.
Eleanor Roosevelt az íróasztalánál, 1941.
Paulette voltaképpen duplán menekült volt ezen a ponton: az 1932-ben Párizsban született lány másfél évesen veszítette el édesanyját, apja pedig tengerészként munkája mellett nem tudta nevelni őt és Monique nevű testvérét, így Paulette nagyanyjához kerültek Guernseyre. Az Angliába történt evakuációt követően három különböző családnál is lakott, mielőtt a Moseley Hallba került volna. Ekkor már öt éve nem hallott édesapja felől sem.
Amikor Paulette először levelezésbe kezdett „Eleanor nénivel”, még nem volt fogalma róla, valójában kinek is címzi levelét, csak hogy egy bizonyos Fehér Házban lakik az Egyesült Államokban. Roosevelt heti tíz shillinget adományozott Paulette gondozására, továbbá ruhákat és egyéb ajándékokat küldött neki a Nevelőszülő-Programon keresztül. Paulette később elmondta, mennyire örült mindig a szervezet jól felismerhető jelével ellátott csomagnak, mert tudta, hogy pompás ruhákat vagy illatszereket fog tartalmazni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.