A bizonyítékok hiánya ellenére megkezdődik az ásatás a náci aranyvonat ügyében
2016. augusztus 12. 16:21 MTI
Az aranyvonat létére utaló bizonyítékok teljes hiánya ellenére megkezdik az ásatásokat Lengyelországban, az alsó-sziléziai Bagoly-hegységben, ahol egy lengyel és egy német kincsvadász a nácik által összerabolt kincsekkel teli állítólagos szerelvényt gyanítja.
Korábban
Piotr Koper lengyel és Andreas Richter német amatőr történész 35 fős keresőcsapata pénteken kezdte meg az ásás előkészítését a Wroclaw és Walbrzych közti vasútvonal 65-ös kilométerkövénél. Elkerítették a területet, és hozzáláttak a föld elegyengetéséhez, a fák kivágásához. Az ásást augusztus 16-án tervezik megkezdeni, és már két napon belül eredményt várnak. A munkát az interneten élőben közvetítik.
Az állítólagos aranyvonatot rejtő feltételezett alagutat "magánvállalkozásban" akarja feltárni a kincsvadászpáros, mivel a szakértői vizsgálatok nem igazoltak semmiféle hasonló objektumot a mélyben, ezért sem állami, sem önkormányzati szervezetek nem vesznek részt a keresésben. Koper és Richter egy éve jelentette be, hogy egy haldokló egykori náci katonától megtudták a második világháború végén a visszavonuló németek által állítólag a föld alá rejtett, szerte Európából összerabolt kincsekkel teli szerelvény helyét.
A kincsvadászok szóvivője, Andrzej Gaik azt mondta lengyel újságíróknak, hogy Koper és Richter tisztában van az elmúlt hónapokban végzett tudományos vizsgálatok negatív eredményével, de ez sem tántorítja el őket, "teljes mértékben bíznak abban, hogy megtalálják az elveszett vonatot".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap