96 évesen elhunyt a latin-amerikai teleregény „istennője”, Delia Fiallo
2021. július 1. 12:46 MTI
Elhunyt 96 éves korában Delia Fiallo, akit a latin-amerikai teleregény anyjaként tiszteltek.
Korábban
A Variety.com értesülése szerint Fiallo kedden hunyt el a floridai Coral Gablesben, öt nappal 97. születésnapja előtt. Halálának okát nem közölték, de gondozója elmondta, hogy az írónő gyermekei körében búcsúzott az élettől.
Fiallo 43 teleregényt írt, a műfaj legünnepeltebb szerzői közé tartozott. Világszerte több mint 80 adaptáció készült romantikus regényeiből.
Legismertebb művei között szerepel a Kassandra, a Cristal, a Leonela, az Esmeralda, a Megkövült szívek és Az árva angyal.
1924-ben született Kubában, filozófiát és irodalmat hallgatott az egyetemen, majd 1948-ban kapta meg doktorátusát. 1949-ben kezdett el a rádió számára írni, majd áttért a televíziós regényekre. Első televíziós adaptációját Soraya című regényéből készítették Kubában, és 1957-ben mutatták be.
1966-ban hagyta el Kubát, és Miamiban folytatta írói pályafutását. 1985-ben ott született Cristal című teleregénye. Rövid ideig Venezuelában is élt, hogy felügyelje a műveiből ott készülő produkciókat.
2011-ben megkapta a Teleregények istennője-díjat az ágazat tiszteletére összehívott gyűlésén.
Fiallo 1952-ben házasodott össze Bernardo Pascuallal, egy rádió igazgatójával, és 67 évig éltek együtt, férje 2019-ben bekövetkezett haláláig. Öt gyerekük és 13 unokájuk született.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap