7 ok, amiért óvakodj március 15-től
2016. március 16. 17:29 Múlt-kor
Sokak számára ismert, hogy március idusa Róma első jelentős diktátorának halálát hozta. Az év harmadik (az elmúlt évszázadokban sokáig egyébként az első) havának 15. napján azonban több halálos, vagy a történelem menetében igen súlyos következményekkel járó esemény is történt. Kis túlzással: ami a magyar históriában augusztus 29-e, az a világnak március 15-e.
„Te is fiam, Brutus?”
Kr. e. 44. március 15-én Róma 56 éves diktátora, Julius Caesar nem akart a szenátusba menni. Rosszat álmodott, és a madárjósok jelentése sem volt túl biztató. Csakhogy a nép körében terjedt a hír: Caesar állítólag nagyon beteg, nem képes a feladatát elvégezni − így hát mennie kellett. Az arisztokrácia hónapok óta rettegett attól, hogy Caesar királlyá akarja emeltetni magát. Az önérzetében és jogaiban többször is mélyen megsértett szenátusban az összeesküvés csírája kezdett kibontakozni, amely március idusára érett be. Elsőként Publius Servilius Casca Longus támadta meg a terembe belépő diktátort, aki elhárította a szúrást, s menekülni akart, de elbotlott. Mikor meglátta Brutust is az összeesküvők között, tógájával egyszerűen eltakarta arcát, és belenyugodott sorsába. Állítólag az összeesküvők akkora számban képviseltették magukat, hogy közös támadásuk során egymásban is kárt tettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.