7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
2024. július 30. 14:20 Kulcsár Ádám
Korábban
A baziliszkusz, a gyilkos kiskakas
Pillantása halálos, lehelete mérgező, a kakas és a gyík keveréke, két madárlába van és egy csőre, fején pedig egy fehér diadémszerű taréj látható, amely úgy néz ki, mint egy korona.
A baziliszkusz – amely görögül annyit tesz: kis király – már a Bibliában is megjelent, az első „tudományos” leírása pedig idősebb Plinius Naturalis historia című művéhez köthető. Ő az észak-afrikai Küréné környékére származtatja a kisméretű, ártó teremtményt.
Az ember nem csupán a közelében, de akkor sem volt biztonságban tőle, ha megvárta a lény távozását, ugyanis a nyomában is mérget hagyott. Plinius szerint ember nem tudta megölni – ha egy lovas ledöfte lándzsájával, a méreg a lándzsán felkúszva a lovast és a lovat is megölte.
A baziliszkuszt az ókori források szerint egyedül a menyét szaga volt képes elpusztítani, és egyedül a menyét képes a szemébe nézni.
A középkorban is számos forrás megemlítette a bűn és a betegségek szinonimájává váló, különös lényt. Beda Venerabilis írta le először, hogy egy öreg kakas által kiköltött kígyó vagy varangyosbéka tojásából kel életre.
A Canterbury mesékben is helyet kapott, itt hangzik el először, hogy egy kakas kukorékolása, de az is megölheti az egyébként tüzet is okádó és a hangjával is gyilkolni képes teremtményt, ha tükörbe néz.
Olykor egy-egy különleges, aranyat „előállító” középkori alkimista receptbe is belekerült a baziliszkusz vére vagy a hamuja.
Lehetséges, hogy valódi állatról van szó – vagy legalábbis annak eltúlzott változatáról: Líbiában élnek köpködőkobrák, amelyek képesek távolra, főként áldozataik szemébe elspriccelni mérgüket, e tulajdonságát túlozhatták el olyannyira, hogy mire távolabbi vidékekre kerültek a róla szóló hírek, már a pillantásával ölt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.