3500 éves templomot fedeztek fel a házuk alatt ásó kairóiak
2014. október 31. 14:16 MTI
Eddig ismeretlen, feltehetően több ezer éves templomot fedeztek fel házuk alatt illegális ásatást végző kairóiak. Mamdúh el-Damáti műemlékvédelmi miniszter egyedülállónak nevezte a leleteket: több dombormű, két márványoszlop és egy hatalmas, vörös gránitból készült alak is előkerült.
Korábban
A gízai Nagy Piramisoktól 40 kilométerre délre talált templom az egyiptomi régiségügyi minisztérium információi szerint valószínűleg az Egyiptomban 3500 éve uralkodó III. Thotmesz fáraó idejéből származik. Hét helyi lakos végzett illegális ásatást otthonuk alatt a Kairóhoz tartozó Badrasin kerületben, erre figyeltek fel a hatóságok.
Mamdúh el-Damáti műemlékvédelmi miniszter egyedülállónak nevezte a leleteket: több dombormű, két márványoszlop és egy hatalmas, vörös gránitból készült alak is előkerült. A minisztérium szakértőinek beszámolói szerint sok lelet teljesen víz alatt volt, a kilenc méteres mélységből, talajvíz alól történő kiemelésük komoly feladatot jelentett.
A kiemelt szobrokat és egyéb leleteket a következőkben Szakkarában vizsgálják. Az egyiptomi rendőrség letartóztatta az illegális ásatást végző kairóiakat, ám később szabadon engedték őket. A helyszínt a minisztérium védett régészeti területté nyilvánította, a továbbiakban szakértők folytatják a munkát.
III. Thotmesz a 18. dinasztia hatodik fáraója volt. Gyermekként vált uralkodóvá, helyette mostohaanyja és nagynénje, Hatsepszut, a dinasztia ötödik fáraója, az ókori Egyiptom történetének legnagyobb hatalommal bíró nője vette át a hatalmat. III. Thotmesz csak Hatsepszut halála után, 22 éves korától kezdett önállóan uralkodni. Az egyik legnagyobb hódító fáraó volt: uralkodása alatt Egyiptom minden addiginál tovább terjeszkedett, s több mint ötven templomot építtetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.