Embriotómiát hajtottak végre egy 19. századi magzaton
2014. október 6. 08:47
Az anya méhében darabolták fel azt a 19. századi, mumifikálódott magzatot, amelyet öt éve, a l’aquilai földrengés során találtak meg; a kutatók szerint a műtétre valószínűleg akkor került sor, amikor az anya élete veszélyben forgott.
Korábban
A mumifikálódott magzatot öt évvel ezelőtt, a l’aquilai földrengés során találták meg olasz szakemberek. A földrengés 2009. április 6-án rázta meg az olaszországi L’Aquilát, a katasztrófának legalább 309 halálos áldozata volt, s 3-10 ezer épület rongálódott meg a rengés következtében, köztük a közeli casentinói Keresztelő Szent János templom. Ekkor tárultak fel azok a mára elfeledett, föld alatti termek, ahonnan több mumifikálódott emberi maradvány került elő, így a magzat is, amelynek korát 170 évesre becsülték a szakemberek.
Mikor megröntgenezték a múmia magzatát, kiderült, hogy a csontok furcsa helyzetben láthatók a pólyán belül. Medencecsontjának és állkapcsának formáját nem tudták meghatározni, így a magzat - amelynek korát 29 hetesre becsülték - neme homályban maradt. A magzat több helyen sérült, feldarabolt koponyáját elválasztották gerincétől, karjait pedig az izületeknél a törzsétől - ilyen eljárásokat nem alkalmaztak a post-mortem eljárások során. "Minden jel embriotómiára (a meg nem született magzat feldarabolása) utal" - fogalmazott Ruggero D'Anastasio, a felfedezésről írt tanulmány orvosprofesszor szerzője.
A kutató szerint az embriotómia gyakori jelenség volt az antikvitásban. Alexandriában, illetve később Rómában is ismerték az 1-2. században, s akkor alkalmazták, amikor az anya élete egy komplikáció miatt veszélybe került, vagy a magzat már elhalt, mások szerint pedig az abortusz egyik legbrutálisabb módszere volt a középkorban. A magzat részeit a műtét után anatómiai pontossággal összeillesztették, ami arra utal, hogy a meg nem született gyermeket nagy tisztelet övezte a korban, írják a kutatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap