Történelmi emlékek, amelyeket iszlamisták pusztítottak el
2014. augusztus 4. 14:21
Korábban
Pakisztáni szentélyek
A dél-ázsiai Pakisztánban sincsenek biztonságban az ősi emlékek: 2010-ben egy 11. századi misztikus, Ali Hudzswiri (másik nevén: Hazrat Data Ganj Baksh) szentélyét tették használhatatlanná szunniták Lahore városában, a hatalmas robbanásban 42 ember vesztette életét. Egy évvel később tálib öngyilkos merénylők vették célba egy ismert szúfi találkozóhelyet, a szintén Lahoréban lévő Saki Sarwar-szentélyt. A merénylet során több mint negyven ember halt meg, és több százan megsérültek.
Az indiai szubkontinens iszlám államai közül többen is elterjedt a szúfizmus, a misztikával átitatott hit szinkretikus formája, amely befogadóbb az iszlámnál, és magáévá teszi a helyi hagyományokat és hiedelmeket, amelyek jóval megelőzik az iszlám érkezését. Ortodox dzsihádisták szerint ezáltal azonban "sérül" Mohamed próféta tiszta vallása, így radikális eszközöket is bevetve igyekeznek kiszorítani az adott országból a vallásilag "lazább" felfogású szúfi tömegeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap