Nagy volt az érdeklődés a Munkácsy-trilógia iránt
2014. július 14. 11:59 MTI
A hétvégén több mint háromezer-kétszázan keresték fel a még együtt látható Munkácsy-trilógiát a debreceni Déri Múzeumban - közölte az intézmény sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.
Korábban
Nehéz Attila csütörtökön jelentette be, hogy a képek nem maradhatnak együtt, a Krisztus Pilátus előtt című festmény visszatér Kanadába a Hamilton-galériába, és mivel a képet a következő napokban elő kell készíteni a tengerentúli szállításra, csak vasárnapig volt látható együtt a trilógia Debrecenben.
Az MTI tudósítója pénteken, szombaton és vasárnap is azt tapasztalta a helyszínen, hogy folyamatosan érkeznek a látogatók a Munkácsy-terembe, hogy még utoljára együtt tekinthessék meg a három nagyméretű képet: a Krisztus Pilátus előtt címűt, a Golgotát és az Ecce Homót. Voltak családok akik arra a hírre, hogy elszállítják a trilógia egyik darabját, átszervezték hétvégi programjukat, és távoli városokból, többen a Dunántúlról érkeztek Debrecenbe, hogy "elbúcsúzzanak" a trilógiától.
Ugyanakkor számos látogató annak a reményének adott hangot, hogy eredményesek lesznek a képek sorsáról folyó tárgyalások, és előbb utóbb végleges otthonra lel a trilógia mindhárom darabja Debrecenben. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere is azt mondta pénteken, hogy nem tettek le Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című képének megvásárlásáról, de annak meg kell teremteni a jogszabályi hátteret.
Bejelentette: most ugyan visszaszállítják a képet a kanadai Hamilton Művészeti Galériába, de nyáron szeretnék véglegesen megvásárolni, aminek az anyagi fedezete rendelkezésre áll a Magyar Nemzeti Bank értéktár programja keretében. Kósa Lajos arra kéri a kormányt, hogy a trilógia másik darabját, a Golgotát is vásárolja meg Pákh Imre amerikai-magyar műgyűjtőtől. A harmadik alkotás, az Ecce Homo már magyar állami tulajdonban van.
Az MTI tudósítójának értesülései szerint a Krisztus Pilátus előtt című képet hétfőn emelik le a falról, kiveszik a keretből, és egy nagyméretű hengerre felcsavarva csomagolják be, teszik ládába. A szállítmányt - amelynek július 24-éig kell megérkeznie a Hamilton-galériába - a Déri Múzeum kupolatermének ablakán keresztül daruval emelik majd ki és helyezik el a képet szállító kamionba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.