Előkelő nyughelye lehetett a tengeri Stonehenge
2014. július 7. 13:10
Brit régészek megvizsgáltak még egy, fából készült bronzkori kört az angliai Norfolk partjainál; kiderült, hogy ugyanolyan idős lehet, mint szomszédja, amit a Stonehenge nyomán csak Seahenge néven emlegetnek.
Korábban
A bronzkori faépítményt a kelet-angliai Holme-next-to-Sea partjainál fedezték fel még a kilencvenes évek végén. A dendrokronológiai kormeghatározó vizsgálatok szerint időszámításunk előtt 2049-ben épült, pontosan abban az évben, mint amikor az eredeti Seahenge is, amelyet 1998-ban találtak meg brit szakemberek.
A Norfolki Megyei Tanács szakemberei által végzett kutatás megerősítette, hogy a Seahenge (tengeri kör) "kistestvérének" megépítéséhez szükséges fákat i.e. 2049 tavaszán vagy nyarán vágták ki. A 20. század végének egyik legnagyobb szenzációjaként aposztrofált felfedezés akkoriban komoly vitát gerjesztett: voltak, akik szerint ki kellene ásni a leleteket, mások viszont azért kardoskodtak, hogy hagyják a helyén a bronzkori fakört. 55 facölöpöt végül a Lynn Museumba szállítottak.
A két kör 100 méteres távolságra található egymástól. A most megvizsgált fakör hasonlít az eredetire, közepén két masszív tölgyfarönk található, amelyeket cölöpök vesznek körül; átmérője 13 méter, s legalább 65 facölöpből áll.
A régészek évek óta próbálják megfejteni a rejtélyét. Egyes vélemények szerint a fakör közepén levő felfordított rönkök helyére egy bronzkori előkelő tetemét tették ki a szabad ég alá, a másik kör pedig a végső nyughelyét jelzi. Sajtóhírek szerint a régészek nem tervezik, hogy feltárnák a második kört, amely 1999-es felfedezése óta hol megmutatja magát, hol a tenger víze borítja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- A részecskekutatás egyik alapeszközét alkotta meg tanítványával Hans Geiger
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.