Mérges gáz, tank, zeppelin, U-boot - az 1. világháború új fegyverei
2014. július 4. 16:00 Németh Máté
A 20. század első nagy világégése számos újítást hozott a háborúk addigi történetéhez képest. A „nagy háború”-nak is nevezett első világháború évei alatt az áldozatok kirívóan magas száma következménye volt annak, hogy a hadviselő felek földön, vízen és levegőben egyaránt arra törekedtek, hogy új, hatékony fegyverekkel törjék meg az ellenség állásait. Tankok, vegyi fegyverek, tengeralattjárók és repülőgépek gondoskodtak arról, hogy taktikai, stratégiai előnyhöz juttatva használóit az ellenfél megsemmisítésével győzelemre vezessék országukat, vagy egyszerűen csak tartani tudják pozícióikat. A korábban nem, vagy nem háborús célra használt eszközök, fegyverek használata, valamint a haditervekkel való összhangba hozásuk gyakran komoly nehézségeket okozott a hadviselő felek számára. Az új harci kellékek alkalmazása tehát még gyerekcipőben járt, és tökéletesítésük csak a második világháborúra történt meg, bevetésük mégis korszakalkotó volt a hadtörténet szempontjából.
Korábban
Új haditechnika – elavult tervek
A 15 millió áldozatot szedő első világháború egyik jellemző vonása az volt, hogy új, eddig élesben egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben használt fegyvereket vetettek be, amelyekhez alkalmazkodnia kellett a hadviselő feleknek. Szükség volt az újonnan alkalmazott technikai eszközökhöz társítani és ezáltal megújítani a hadi elveket, elképzeléseket, taktikát. A lövészárok-hadviselés és az ebből is fakadó állóháború arra késztette a hadsereg erre hivatott tagjait, hogy új támadófegyverek alkalmazásával próbáljanak az ellenséges vonalak mögé jutni, de ez magában hordozta erre való reakcióként a védelem lehetőségeinek teljes feltérképezését és kiaknázását is.
Hiába ígérte II. Vilmos német császár a háború elején, hogy „Mire lehullanak a falevelek, már haza is térnek a katonák”, az Alfred von Schlieffen által kidolgozott és róla elnevezett villámháborús tervről hamar kiderült, hogy az nem életképes. Az eredeti cél szerint a német csapatok néhány hét alatt lerohanják Franciaországot, majd ezt követően az Osztrák-Magyar Monarchia által addig feltartóztatott és az elképzelés szerint lassan mozgósító orosz cári egységek ellen vonulnak és győzelmet aratnak.
A német előretörés az első hetekben ugyan sikeres volt, de szeptember elején a francia-brit csapatok a marne-i csatában sikerrel törték meg a császári erők előrenyomulását, amivel az addigi mozgóháború átalakult állóháborúvá. Ez azt is jelentette, hogy egy anyagcsata vette kezdetét; e szerint győzelmet az remélhetett, aki jobban bírta utánpótlással (emberrel, hadianyaggal és fegyverekkel).
Az állóháború fontos eleme volt a korábban már említett lövészárokrendszer, valamint a drótakadályok kiépítése, amelyek a védelemnek kedveztek, csakúgy, mint az azok mögül érkező géppuskalövések is. Ez gyakorlatilag teljesen kiszolgáltatottá tette a rohamozó egységeket, így meg kellett találni annak a módját, hogy az említett akadályokat miként tudnák a támadók áttörni, felszámolni. Az említettek oda vezettek, hogy egy négy évig tartó, pusztító vérontás indult el, amely nemcsak a frontokon harcolókra kényszerített egyre nagyobb és idegőrlőbb aktív részvételt, hanem a hátország számára is fokozott terhet rakott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.