Leszármazottja készíti a koporsót III. Richárd újratemetéséhez
2014. június 18. 12:33 MTI
Tizenhetedik nemzedékbeli leszármazottja készíti el III. Richárd új koporsóját, amelyben jövő tavasszal helyezik örök nyugalomra a középkori angol uralkodó két évvel ezelőtt egy leicesteri parkoló építése során felfedezett maradványait.
Korábban
A Londonban élő Michael Ibsen a néhai uralkodó nővérének, Anna yorki hercegnőnek a leszármazottja. Az asztalosként dolgozó férfi DNS-e kulcsfontosságú szerepet játszott III. Richárd csontjainak azonosításában. "Nagyon várom már, hogy munkához lássak. Azt hiszem ez remek ajándék lesz az én királyi felmenőmnek" - mondta a kanadai származású, 56 esztendős Ibsen.
Az 56 éves Michael Ibsen
A York-ház utolsó királyának sírhelyére vonatkozó terveket a Leicesteri Katedrális ismertette. A maradványok kocsányos tölgyből készült koporsóba kerülnek, amelyet a katedrális padlójába vájt mélyedésbe helyeznek és az észak-angliai Swaledale-völgyből származó kőből készült sírkővel zárnak le. Utóbbit egy vésett kereszt fogja díszíteni, és az egész sírkő az írországi Kilkennyből való sötét színű márványtalapzaton fog nyugodni, amelyet a király neve, dátumok, mottót és címerpajzs díszít majd.
A beruházás több mint 2,5 millió fontos (960 millió forint) összköltségéből félmillió fontot az egyházmegye áll, és a fennmaradó részt támogatásokból kívánják előteremteni. Az egyházmegye szóvivője szerint eddig tízezer fontot gyűjtöttek, és a következő hetekben további "jelentős összegekre" számítanak. A sírhely miatt kissé át is alakítják a leicesteri székesegyházat. A győztes kivitelezőt a következő hetekben jelentik be - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.
III. Richárd újratemetésének megszervezése nem volt zökkenőmentes. A néhai uralkodó jelenkori leszármazottainak egy csoportja ugyanis azt akarta, hogy az 1485-ben elhunyt ősüket az észak-angliai Yorkban, 26 hónapos uralkodásának északi hatalmi központjában temessék el, ezért bírósági eljárást indítottak. Az ügyben illetékes három bíró május végén úgy döntött, semmi sem indokolja, hogy megváltoztassák a brit igazságügyi minisztérium korábbi döntését, amelyben engedélyezte Leicesternek a csontok újratemetését. Döntésük ellen nem született fellebbezés.
A sírkő látványterve
A csontok megtalálása 2012-ben az utóbbi évek egyik legszenzációsabb angol régészeti felfedezése volt. A maradványokra közel ahhoz a helyhez bukkantak rá, ahol 1485-ben a rózsák háborúját lezáró bosworthi csatát vívták, amely során Richárd is életét vesztette. Ő volt az utolsó angol király, aki csatában halt meg.
III. Richárd az angol történelem egyik legellentmondásosabb személyisége: néhányan fenevadnak tartják, aki nem riadt vissza rokonai meggyilkolásától sem, hogy trónra léphessen, mások azt állítják, hogy ellenségei festettek róla igaztalan képet. William Shakespeare drámájában hatalomimádó púposnak festette le őt, holott mint csontjainak vizsgálatából kiderült, púpja nem volt, csak gerincferdülése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap