Ritka római lelet mesél a birodalom végnapjairól
2014. május 28. 08:50
Korábban
Oszd meg és uralkodj
A gyűjtemény a maga nemében páratlan felfedezés. Az egyik ezüsttöredéken egy aranyozott ló és egy kezében lándzsát tartó lovas látható. Az összeillesztett darabokon jól kivehető, hogy az ágaskodó hátas egy oroszlánt győz le, a kép pedig egy nagyobb, harci jelenet részeként maradt fenn. A tányér szegélyéből ítélve egykoron 70 centiméter átmérőjű lehetett, s 2,25 kilogrammot nyomhatott.
Aranykincs-lelőhelyek a 4-5. századból
Az ezüst étkészlet jelentős státusszimbólum volt a Római Birodalomban: gyakran diplomáciai ajándékként használták a helyi törzsfőnökökkel való érintkezés során. Erről a szokásról tesz említést a 4. század végén keletkezett római hivatali jegyzék, a Notitia dignitatum is. Amellett, hogy fontos adatokat szolgáltat a Római Birodalom statisztikájára vonatkozóan, a lista a birodalom összes udvari, polgári és katonai hivatalait felsorolja, így például megtudhatjuk, hogy az előbb említett feladatra külön tisztviselőt alkalmaztak, aki a császár nevében tárgyalt a germán vezetőkkel.
De ha ennyire értékes volt, miért kellett összetörni az ezüst tárgyakat? A választ az 5. század eleji katonai-gazdasági krízis adja meg. A birodalom központjából elkezdett kiáramlani a határok felé az arany és az ezüst, ami a védelmi vonalak és a csapatok megerősítése miatt volt szükséges. Hamarosan kialakult az a gyakorlat, hogy - miután a diplomáciai ajándékok fogytán voltak - az értékes étkészleteket összedarabolták, és ezekkel fizették ki a római zsoldban álló germán katonákat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap