Már az ókori Egyiptomban is voltak gyereksztárok
2014. május 13. 08:52
Egykoron Egyiptom tündöklő csillaga volt, s most a British Museum legújabb kiállításának ékköve Tjayasetimu, akinek - hét másik múmiával egyetemben - életét és halálának lehetséges körülményeit modern tudományos vizsgálati módszerek tárták fel.
Korábban
Tjayasetimu korának gyereksztárja volt: a 3000 évvel ezelőtt élt kislány a Nílus partján álló templomokban fáraókat szórakoztatott énekhangjával, s egészen i.e. 800 körül bekövetkezett haláláig a templomkórus elismert tagja volt. Bár a lány nagyon fiatalon távozott az élők sorából, az uralkodók és a vagyonos családok tagjaihoz hasonló temetésben részesült.
Tjayasetimu maradványait az egyik manchesteri kórházba szállították, majd komputertomográfiai vizsgálatoknak vetették alá. A múmia belsejéről előbb röntgenfelvételeket, majd egy, a Forma-1-es mérnökök által a versenyautók motorjainak vizsgálataira kifejlesztett számítógépes szoftver segítségével háromdimenziós képeket készítettek.
A CT egy jó állapotban megmaradt, 120 centiméter magas kislány maradványait fedte fel. Tjayasetimunak vállig érő haja volt, s megmaradtak tejfogai is. A vizsgálatok szerint a kislány hozzávetőlegesen 7 éves lehetett, de semmi esetre sem több 9 évesnél, ami azt jelenti, hogy jóval korábban hunyt el, mint azt eddig feltételezték. Testét egy nagyjából 30 centiméterrel hosszabb szarkofágba helyezték - hogy miért, azt egyelőre nem tudni.
"Az egyik legnagyobb felfedezésünk, hogy a lány haja kiváló állapotban konzerválódott és relatíve hosszú volt" - nyilatkozta Daniel Antoine, a múzeum egyik kurátora, hozzátéve, hogy Tjayasetimu arca - amelyet aranymaszk borított - szintén jó állapotnak örvend. A Manchesteri Királyi Kórházban végzett CT-vizsgálatok során az is kiderült, hogy a múmia agya ép, arca körül pedig egy finom fátyol van. Gyomra körül látható az a vágás is, ahol a mumifikálás során belső szerveit eltávolították.
"Testének többi részén nem volt betegségre vagy erőszakos halálra utaló jel" - fogalmazott Antoine, aki szerint a lány valószínűleg egy rövid lefolyású betegség - például kolera - következtében hunyt el.
A múmiát 1888-ban a British Museum egyiptomi és asszír gyűjteményének akkori vezetője, Wallis Budge vásárolta meg a múzeum számára, majd évtizedekre feledésbe merült. Csak a hetvenes években, a londoni intézmény felújítása során keltett figyelmet, ekkor eltávolították róla a balzsamozás során használt olajat, így látható lett az a hieroglif írás, amely során sikerült azonosítani a múmiát. A felirat szerint Tjayasetimu az Amon-templom kórusának tagja volt, de az nem ismeretes, hogy pozícióját családja befolyásának vagy hangjának köszönhette.
Taylor szerint Tjayasetimu valószínűleg a karnaki templomkomplexumban, esetleg az i.e. 4000 körül megalapított Fajjúm, Egyiptom egyik legrégebbi településének templomában énekelhetett. A templomi énekesek gyakran feltűnnek az egyiptomi műalkotásokon, olykor a szent hangszeren, a kopt és etióp egyház szertartásain egyébiránt ma is használt szisztrumon játszva. Elképzelhető, hogy Tjayasetimu egyéb hangszeren is játszhatott, így például hárfán, vagy csontból készült kereplőn.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.