Elhunyt a pislogással morzézó egykori hadifogoly
2014. március 31. 11:08 MTI
Elhunyt Jeremiah Denton volt amerikai szenátor, aki amiatt vált híressé, hogy 1966-ban hadifogolyként egy észak-vietnami propagandának szánt interjú közben pislogással elmorzézta a "kínzás" szót, és ezzel leleplezte fogva tartásának embertelen viszonyait.
Denton 89 évesen, szívelégtelenségben halt meg egy Virginia Beach-i hospice-ban. Nyugalmazott ellentengernagyként 1980-ban jutott be a szövetségi felsőházba, 112 év után ő volt az első republikánus alabamai szenátor. Ronald Reagan elnök "nemzeti kincsként" emlegette a legkonzervatívabb politikusok között számon tartott honatyát, akinek azonban 1986-ben nem sikerült újraválasztatnia magát.
1965-ben, 41 évesen esett hadifogságba, miután az észak-vietnamiak lelőtték az Independence repülőgép-hordozóról feszállt bombázóját. Hét évig volt fogoly és az embertelen körülményeikről hírhedtté vált hanoi börtönökben ellenállásra biztatta társait.
A torture angol szót egy olyan televíziós interjú közben pislogta el, amelyben egyébként támogatásáról biztosította az amerikai kormány politikáját. Jeremiah Denton úgy tett, mintha a bevilágítás fénye bántotta volna a szemét.
A fogoly pilótát az interjú bemutatása után a korábbinál is erősebben kínozták. Denton négy évet töltött el magánzárkában, és csak az 1973-as párizsi békemegállapodás után engedték szabadon. 1977-ig, a nyugállományba vonulásáig az amerikai fegyveres erők virginiai akadémiájának igazgatója volt. 1979-ben az általa írt életrajzi könyv alapján tévéfilm készült a megpróbáltatásairól. Denton szerepét Hal Holbrook játszotta.
Denton hívő katolikus volt, akinek hét gyereke született. Politikusként az "amerikai értékek hanyatlása", különösen a kábítószer-fogyasztás, az abortusz és a pornográfia ellen küzdött. Jane-t, a feleségét, aki 60 éven át a társa volt, 2007-ben veszítette el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap