Hat híres gépeltérítési eset
2014. március 18. 11:35
Korábban
A magányos Cooper
1971. november 24-én egy sötét öltönyt, elegáns, fehér galléros pólót, fekete nyakkendőt, fekete napszemüveget viselő úriember szállt fel az portlandi (Oregon, USA) nemzetközi repülőtérről a Washington állambeli Seattle-be tartó Boeing 727-100-as járatára. A felszállás után Dan Cooper egy cetlit csúsztatott az egyik utaskísérő kezébe, amelyen közölte, hogy a gépet eltérítették és bomba van nála, továbbá szerette volna, ha a stewardess helyet foglal mellette.
Az ijedt hölgy miután megbizonyosodott Cooper állításának valódiságáról, továbbította a merénylő kívánságait a pilótának: 200 ezer dollárt kért húszas címletű jelöletlen bankjegyeken, továbbá két ejtőernyőt és két mentőernyőt szeretett volna, amelyet a seattle-i repülőtéren adtak át neki. Cserébe a pilóták, a fedélzeti mérnők és az utaskísérő kivételével elengedte az utasokat, majd újra felszállt az utasszállító.
A D. B. Cooperről készült fantomkép
Bár az ejtőernyők azt sugallták az FBI-nak, hogy a géprablók többen vannak, Cooper magányos bűnöző volt. Miután magára erősítette a pénzzel teli táskát, felvette az ejtőernyős táskákat és a 3-4 ezer méteres hegycsúcsokkal tarkított Cascada-hegység környékén kiugrott a gépből. Ezt követően eltűnt, hollétéről semmilyen információ nincsen. Sokak szerint nem élte túl az ugrást, hiszen ezt megelőzően senki sem ugrott ki utasszállítóból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap