Japán háborús bűnösöket lőhetnek a kínai játékosok
2014. március 7. 21:29
Online játékot indított honlapján az egyik kínai állami hírportál, ahol a felhasználók japán háborús bűnösöket lőhetnek le.
Korábban
Talán nem véletlen, hogy a játék megjelenése napján a kínai Nemzeti Népi Kongresszus Állandó Bizottsága két napot is nemzeti ünneppé nyilvánított: szeptember 3-át, a Japán ellen a második világháborúban aratott győzelem, illetve december 13-át, az 1937-as nankingi mészárlás áldozatainak emlékére.
A játékot a People’s Daily online kiadása hozta létre "Lődd le a gonoszt!" címmel. Lényege, hogy egy kézifegyverrel el kell találni a 14 japán háborús bűnös - akiknek a második világháborús szerepéről egy rövid életrajzot is olvashat az érdeklődő - egyikének egyre távolodó, majd mozgó céltábláját.
Az online játék megalkotói szerint céljuk az volt, hogy "megvilágítsák a japán hódítók háborús bűneit", és lehetővé tegyék a játékosok számára, hogy "örökké emlékezzenek a történelemre" egy népszerű játékon keresztül. A People’s Dailynek nem ez az első kísérlete, hogy "játszva" hívja fel a figyelmet egy társadalmi kérdésre: legutóbb januárban indított egy hasonló platformot, ahol a "korrupt hivatalnokokat" kellett kilőni.
A lap nem túl szerencsés húzására egy különösen feszült légkörben került sor, az egymással területi vitában álló Kína és Japán kapcsolatát ugyanis több tényező mérgezi. Peking folyamatosan azért bírálja Tokiót, mert az szerinte nem mutat elegendő megbánást a második világháborúban elkövetett bűneiért, s legutóbb felháborodottan vette tudomásul, hogy Abe Sindzó japán miniszterelnök tavaly év végén felkereste a tokiói Jaszukuni-szentélyt, amely 2,5 millió japán háborús halottnak állít emléket, köztük 14 elítélt és kivégzett háborús bűnösnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap