A francia vasút mint fogaskerék a náci gépezetben
2014. február 24. 11:27 MTI
Tárgyalásokat kezdett Franciaország és az Egyesült Államok annak érdekében, hogy kárpótláshoz jussanak a holokauszt azon áldozatainak hozzátartozói, akiket a második világháború idején, 1942 és 1944 között a francia vasúton (SNCF) szállítottak koncentrációs táborokba.
Korábban
Az érintett családok ügyvédje az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy miután tavaly informális megbeszélések folytak a témáról, e hónap elején már diplomáciai tárgyalásokat indítottak. Stuart Eizenstat ugyanakkor nem árulta el a tárgyalások részleteit.
Az Egyesült Államokban korábban törvénytervezetet nyújtottak be a témával kapcsolatban. Az előterjesztő, Charles Humer szenátor szerint az SNCF 76 ezer embert - zsidókat, az ellenállás tagjait, valamint kis számú amerikai hadifoglyot - szállított koncentrációs táborokba, és mindössze három százalékuk maradt életben.
Három évvel ezelőtt az SNCF maga is elismerte, hogy a nácikkal együttműködő Vichy-rendszer idején "fogaskerék volt a náci gépezetben". A francia deportáltak családjainak kárpótlására már működik egy rendszer Franciaországban, és Párizs washingtoni nagykövetségének tájékoztatása szerint most arról folynak a tárgyalások, hogyan lehetne ezt kiterjeszteni más országok állampolgáraira is.
Az SNCF szerződésektől eshet el az Egyesült Államokban, ha nem fizet kárpótlást. Az Egyesült Államokban más vasúttársaságok, így a MÁV ellen is nyújtottak be kereseteket a deportálásokban játszott szerepük miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.