Megelevenedik Hemingway kubai időszaka
2014. február 19. 14:00 MTI
Ernest Hemingway Nobel-díjas amerikai író több mint kétezer személyes tárgyát és dokumentumát adta át Kuba egy bostoni könyvtárnak. A gyűjtemény egyelőre csak a kutatók számára hozzáférhető.
Korábban
Hemingway 21 évet élt Finca Vigía nevű kubai birtokán, itt születtek legjelentősebb művei, köztük az Akiért a harang szól és Az öreg halász és a tenger. Az író kubai hétköznapjait felidéző mintegy kétezer - más források szerint 2500 - tárgy és dokumentum a kubai nemzeti örökségvédelmi tanács és egy Hemingway kubai hagyatékával foglalkozó amerikai alapítvány megegyezésének köszönhetően most a bostoni John F. Kennedy Elnöki Könyvtár és Múzeumba került - olvasható a Cuba Contemporanea című kulturális folyóirat internetes kiadásában.
Az átadott anyagban találhatók többek között kocsmai számlák, személyes feljegyzések, egy 1941-es Plymouth kombi biztosítása, kubai fegyverviselési engedély, bikaviadalra szóló belépőjegyek, sőt "Papa kedvenc hamburgerének" receptje is az író negyedik feleségétől, Mary Hemingwaytől. Ugyancsak megtalálható a dokumentumok között az az 1954-es távirat, amelyben Anders Osterling, a Svéd Akadémia képviselője értesíti Hemingwayt arról, hogy elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.
A kubai Hemingway-hagyaték első részletét 2008-ban kapta meg a Kennedy könyvtár. A bostoni intézményben őrzik a világ legnagyobb Hemingway-gyűjteményét, többek között a kéziratos hagyaték 90 százalékát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum
- Színes programokkal várja az érdeklődőket az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap