Eladták Hemingway Oak Park-i házát
2012. június 14. 16:59 MTI
Egy család vásárolta meg Ernest Hemingwaynek a Chicago melletti Oak Parkban lévő egykori házát, amelyben a fáma szerint több korai művét írta a Nobel-díjas amerikai szerző.
Korábban
Az író hagyatékát gondozó Ernest Hemingway Alapítvány februárban kezdte árulni az ingatlant, amelyet végül Kurt és Mary Jane Neumann vett meg. Az 525 ezer dolláros (123,5 millió forintos) adásvételi szerződésen kedden száradt meg a tinta.
Az alapítvány 2001-ben vásárolta meg a házat - amelyben 1906-tól az 1930-as évek közepéig élt a Hemingway család - abban a reményben, hogy kulturális központot hoz létre benne. Ennek pénzügyi feltételeit azonban végül nem sikerült biztosítani - fedte fel John Berry, a szervezet elnöke.
Az épületet az 1930-as években három lakásra osztották. Neumannék, az új tulajdonosok azonban ismét családi házat alakítanak ki belőle, de hangsúlyozták, hogy a Hemingway-kutatókat és az író rajongóit is szívesen fogadják majd otthonukban.
Hemingway édesanyja, Grace is közreműködött a háromszintes ház tervezésében, amely végül a középiskola befejezéséig volt a szerző otthona. Úgy tartják, hogy a harmadik szinten lévő hálószobájában írta több korai munkáját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap