Így halt meg Tutanhamon
2013. november 4. 08:09
Brit régészek bejelentették, hogy végre sikerült megfejteni, hogyan hunyt el Egyiptom legismertebb uralkodója: az orvos szakértői vizsgálatok szerint a fáraót kocsihajtás közben érte a baleset, szívét pedig egy szembejövő harci szekér roncsolta össze.
Korábban
Tutanhamon a XVIII. dinasztia egyik utolsó fáraója volt, i.e. 1333 és 1324 között uralkodott a Nílus menti birodalomban. Nyolc-kilenc éves korában került a trónra Tutanhaton néven. Uralkodásának második évében, a megváltozott belpolitikai helyzetben, az úgynevezett Amarna-kor végét jelző gesztussal nevét Tutanhamonra változtatta, udvara pedig Ahet-Aton (El-Amarna) városából visszaköltözött Thébába.
Uralkodásának kevés további eseménye ismert, fiatal kora miatt tényleges hatalma nem volt. Építményeit az utódok kisajátították, neve kimaradt a későbbi királylistákból. A Királyok Völgyében épült sírját (KV62), amely elkerülte az utódok és a sírrablók figyelmét, Howard Carter brit régész Lord Carnarvon támogatásával 1922. november 4-én fedezte fel.
Halálának körülményei síremlékének felfedezése óta tartja izgalomban a régésztársadalmat. Az eddig felmerült halálokok széles skálán mozognak: egyesek szerint Tutanhamon maláriában halt meg, mások úgy vélik, gyilkosság áldozata lett, vagy víziló öklelte fel. A korábbi vizsgálatok szerint azonban koponyasérülése bizonyíthatóan a fáraó halála után keletkezett, például a balzsamozási eljárás során, esetleg Carter elővigyázatlansága miatt deformálódott el a lelet, így a gyilkossággal kapcsolatos teória teljességgel kizárható.
A 2010-ben elvégzett vizsgálatok arra következtettek, hogy Tutanhamon halálának legvalószínűbb oka a csontszövetek elégtelen vérellátása volt, alighanem egy csonttörés nyomán. Ennek következtében a csont egy része elpusztult, ráadásul mindez maláriával is párosult – írta Záhi Havvász, az egyiptomi Régiségek Legfelsőbb Tanácsának akkori főtitkára egy három évvel ezelőtt megjelent tanulmányban.
A mostani, a Channel 4 által ismertetett kutatás szerint Tutanhamon kocsibalesetben vesztette életét, amely elméletet számítógépes szimulációval is sikerült alátámasztani. Chris Naunton, az Egypt Exploration Society elnöke először azon lepődött meg, amikor Carter egyik feljegyzésében arról olvasott, hogy a fáraó teste megégett. A kulcsot Robert Connolly, a Liverpooli Egyetem antropológusa adta meg, Connolly ugyanis tagja volt annak a szakembergárdának, amely 1968-ban röntgensugaras vizsgálatot végzett Tutanhamon tetemén.
Connolly irodájában emberi húsra bukkant, az egyetlen olyan mintára, amely Tutanhamoné és nem Egyiptomban található. Matthew Ponting régész szakértővel együtt Connolly mikroszkóp-szkenneres vizsgálattal megállapította, hogy a hús - Tutanhamon halála után - valóban megégett: a balzsamozáskor használt olaj az oxigénnel és a vászonnal kémiai reakcióba lépett a szarkofágban, aminek következtében a test 200 fokra "főtt".
A Cranfield Forensic Institute tudósaival együttműködve a két kutató gyakorlatilag "virtuális" boncolást végzett Tutanhamon testén, amely során felmérték a fáraó sérüléseit. Így vált számukra világossá, miért Tutanhamon az egyetlen olyan egyiptomi fáraó, akinek hiányzik a szíve: a szakértők elképzelése szerint térdelő helyzetben volt, amikor nekimehetett egy harci szekér, s akkor roncsolódhatott meg úgy a szíve, hogy a balzsamozók már nem tudták visszahelyezni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.