Oszmán kori települést találtak Szigetvárnál
2013. szeptember 23. 08:05
A szigetvári Szulejmán síremlék nyomait kutatva számos, eddig ismeretlen nyomot, forrást, bizonyítékot talált és vizsgált meg egy magyar kutatócsapat. A szakemberek felfedeztek egy elveszett oszmáni várost (kaszaba), amelyet a szakralitás, a politikai megfontolások és az emlékezet igénye hozhatott létre.
Korábban
Ahogy arról korábban is írtunk, pénteken számolt be a Szulejmán szultán halálával és eltemetésével kapcsolatos kutatás első ütemének eredményeiről a Dr. Pap Norbert vezette magyar kutatócsapat. Mint arra a szakemberek rámutattak, 1566. szeptember 6-án Szulejmán szultán a szigetvári katonai ostromtáborban hunyt el, amelyen belül a szultáni tábor a vártól keletre, a zsibóti-turbéki szőlőhegyen állt. Az ostrom elején az előre felállított szultáni sátor (és körülötte a tábor) egy tóparti, a várhoz jóval közelebb álló területen helyezkedett el, amely valószínűleg nem volt elég biztonságos. A szultán a vár alá érkezését követően rövid időre inkább a nagyvezíri sátorba költözött be. Később települt át a szőlőhegyen kialakított, a vártól kicsit távolabb fekvő végleges táborba.
A szultán belső szerveit eltemették, azonban a halálesetet 48 napig titkolták a hadsereg előtt. A kérdés tudományos szempontból továbbra is vitatott. A kutatócsoport álláspontja szerint, ha az alapvető tartósítási eljárásokat nem alkalmazták volna, nem lehetett volna a halálát eltitkolni. Ezzel kapcsolatban egyelőre nem került elő perdöntő, új forrás, vagy bizonyíték.
A szultáni táborhelyet megjelölték, és egy gyümölcsöskerttel hozták összefüggésbe. Később annak felügyeletét a szigetvári szandzsákbégre és a halveti dervisekre bízták, s két közeli falut (Becefa és Csütörtökhely) rendeltek ki a terület gondozására - állítják a kutatók. Valószínűleg 1573-77 között a hely fölé türbe épült, amely 1692-ig biztosan fennállt, akkor lebontották. Tévesek azok a feltevések, hogy a türbe helye az Almás-patak mentén elterülő alacsony fekvésű térségben keresendő. A terület a korban vizes, mocsaras, építkezésre alkalmatlan volt. A feltételezést a források sem támasztják alá.
A források szerint a türbe mellé dzsámi, derviskolostor és kaszárnya épült, s azt palánk vette körül. Idővel csárdát, medreszét, hamamot és vendégfogadót (hán) is emeltek mellé a helyiek és az utazók igényeinek kiszolgálására. A palánkban 50-60 katona szolgált. A palánkon kívül egy kaszaba állt, amely az 1680-as évek végén pusztult el. A kaszaba két mahalle nagyságú volt. A türbéhez és a dzsámihoz rendelten egyházi alapítvány (vakuf) létesült birtokokkal.
Az írott források értemezésével, majd az azt követő terepbejároson jelentős kiterjedésű, 3-4 méter mély (egyelőre ¾-esnek tűnő) védelmi célú árokkal körülvett oszmáni települést sikerült azonosítani a zsibóti szőlőhegyen, amely urbánus képet mutat. Az eddigi megfigyelések alapján egy jómódú, balkáni és török kerámiát használó népesség lakta. Már az eddigi felszíni vizsgálatok alapján is jól látszik, hogy elszórtan luxuscikkekre utaló nyomok is megfigyelhetők (kínai porcelán, perzsa fajansz, üveg), továbbá ezüst éremlelet is előkerült.
A kutatók feltételezése szerint – amit csak további vizsgálatok igazolhatnak – a hódoltsági Turbék települést, a már említett kaszabát találták meg. A település önmagában unikális, párhuzama az oszmáni hódoltság területén nem ismert. Az emlékezeti, szakrális és politikai céllal emelt szulejmáni türbe indukálhatta ennek a merőben szokatlan településnek a létesítését. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a felmerült anomáliák tisztázására, a kaszaba építéstörténetének megállapítására, a türbe pontos lokalizációjára további vizsgálatokra van szükség.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap