Az angoloktól való félelmében Napóleon lemásoltatta végakaratát
2013. szeptember 20. 10:09 MTI
Elárverezik Párizsban Bonaparte Napóleon végakarata egy fontos részének azt a másolatát, amely 1821 áprilisában a száműzetésben élő egykori francia császár kérésére készült arra az esetre, ha az angolok eltűntetnék az eredetit.
Korábban
A két záradék az Artemisia Auctions november 6-i árverésének tételei között szerepel, a dokumentumok értékét előzetesen 80-120 ezer euróra (23,75-35,6 millió forintos összegre) becsülik - írta csütörtöki számában a Le Figaro című lap. A záradékok hiteles másolatát Montholon grófja, Napóleon szárnysegédje jegyezte le 1821. április 16-án Szent Ilona szigetén, nem sokkal az egykori császár május 5-én bekövetkezett halála előtt. Az iratokat az teszi különösen értékessé, hogy ezek az utolsó, még magánkézen lévő passzusai Napóleon testamentumának.
"Szeretném, ha a hamvaim a Szajna partján nyugodnának, az általam hőn szeretett francia nép közelében" - hangzik az első klauzula. Napóleon a másodikban megnevezte végrendeletének végrehajtóit - Montholon mellett Bertrand és Marchand grófokat - és felosztotta Szent Ilonán lévő javait, így elkerülendő, hogy az ingóságokat zár alá vegyék - magyarázta az Artemisia aukciósház. A bútorokat, ékszereket, könyveket és egyéb tárgyakat Napóleon egyébiránt hű támogatóira és az anyjára hagyományozta.
Bonaparte Napóleon több példányt is írt végrendeletéből. Már nagyon gyenge volt, amikor megírta ezt a két záradékot, és szárnysegédjét kérte meg arra, hogy készítsen másolatot, mert attól tartott, hogy az angolok megsemmisítik az eredetit - mondta Pierre-Jean Chalencon, a Francia Napóleon Kör titkára. Montholon ugyanolyan papírt, tintát és tollat használt, mint Napóleon, és több helyen is kézjegyével látta el a másolatot.
Napóleon egyébiránt nem tévedett az angolokkal kapcsolatban, a britek ugyan megőrizték a korzikai végrendeletét, de csak évtizedek múltán adták át a franciáknak. (A végrendelet eredetije manapság a párizsi nemzeti levéltárban látható.) A két záradék Montholon-féle másolata tehát hasznosnak bizonyult, mert Párizsba visszatérve Bertrand és Montholon bemutatta azt a Napóleon ügyeit intéző bankárnak, így végre tudták hajtani a testamentumban foglaltakat. A záradékokat Montholon gróf leszármazottai bocsátják áruba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap