Kalapács alatt a Titanic zenekarvezetőjének hegedűje
2013. szeptember 17. 13:08 MTI
A több mint száz éve elsüllyedt Titanic zenekarvezetőjének egykori hegedűjét állítják ki, majd árverezik el Észak-Írországban. A különleges hangszer szerdától október 13-ig látható a Titanic Belfast múzeumban. Ezt követően a hegedűt a délnyugat-angliai Wiltshire-ben elárverezik - közölte az intézmény.
Korábban
A hegedű egykor Wallace Hartley tulajdona volt, az elsüllyeszthetetlennek hitt hajó nyolc tagú zenekarának vezetőjéé. A zenekar a végső pillanatokig játszott, miközben a Titanic 1912 áprilisában elsüllyedt. A zenekar minden tagja életét veszítette, Hartley holttestét tíz nappal a szerencsétlenség után találták meg egy bőrből készült hegedűtokkal és benne a hegedűvel együtt.
A hangszert átadták Hartley jegyesének, Maria Robinsonnak, ugyanis azt egykor ő ajándékozta párjának. Miután Robinson 1939-ben elhunyt, a hegedűt az Üdvhadsereg kapta meg. Ezután egy családhoz került, ők éveken át padlásukon őrizték a különleges ereklyét. Hét évvel később a család egy aukciós házhoz fordult, amely végül márciusban bizonyosságot szerzett a hangszer eredetiségéről.
A valódiságot többek között egy kis ezüst plakett bizonyítja a hegedűn, rajta a felirattal: "Wallace-nak, eljegyzésünk alkalmából, Maria". A hangszerről, amelyen két repedés is van, már az 1940-es években azt mondta az Üdvhadsereg egyik zenetanára, hogy játszani már nem lehet rajta, "valószínűleg mozgalmas élete miatt". A hegedű értékét százezer euróra (csaknem harmincmillió forintra) becsülik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.