Megtalálták az eddigi legősibb táblajátékot
2013. augusztus 15. 13:13
Az eddig ismert legkorábbi táblajáték részei lehetnek azok a kis kőfaragványok, amelyeket egy ötezer éves sírban tártak fel Törökország délkeleti részén.
Korábban
A 49, különböző formájú és színű – zöld, vörös, kék, fekete, fehér – követ a délkelet-törökországi Siirt városa mellett, Başur Höyüknél, egy bronzkori sírban találták meg. „Néhány disznót, kutyát és piramist formáz, de vannak kerek, illetve töltény alakú kövek is. Előkerült egy kocka és három olyan darab is, amely kagylóból készült, tetején egy kerek fekete kővel” – fejtette ki Haluk Sağlamtimur, az izmiri Ege Egyetem munkatársa.
Ehhez hasonló köveket korábban már találtak Tell Braknál (Szíria) és Jemdet Naszrnál (Irak) is, de azokat valószínűleg számolásra használták, míg a törökországi leletek egy társasjáték kellékei voltak. Azt egyelőre még nem tudni, hogy pontosan hogyan játszottak velük, Sağlamtimur és kollégái most ezt próbálják megfejteni. A kövek mellett előkerült néhány fadarab és bot is, a kutatók reményei szerint ezzel közelebb kerülhetnek a szabályok és a játék logikájának megértéséhez.
A felfedezés egyúttal megerősíti azt a teóriát, hogy a táblajátékok a termékeny félhold területéről és Egyiptomból származnak, s innen terjedtek szét a világban. A táblajátékok már az ókori Mezopotámiában széles körben ismertek voltak, az iraki Ur városát feltáró brit archeológus, Leonard Wooley több ilyen tárgyat is feltárt a 20. század elején.
A most megtalált táblajáték Başur Höyük kilenc bronzkori sírjának egyikéből került elő. A törökországi lelőhely már az i.e. 7000-től lakott volt, s a Mezopotámiát Kelet-Anatóliával összekötő kereskedelmi út mentén feküdt. A sírmellékletek gazdagságát jelzi, hogy a cserépedények mellett bronz dárdahegyeket, geometriai motívumokkal díszített pecséteket és 300 amorf bronzleletet is találtak. Az elvégzett radiokarbonos vizsgálatok szerint a helyiek i.e. 3100 és 2900 között temetkeztek ide, az elhunytak pedig a közösség uralkodó osztályának tagjaiból kerültek ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.