Csizmák miatt hullottak a katonák Gettysburgnál
2013. július 1. 10:39 MTI
Az utolsó roham
Július 3-án, a csata harmadik, utolsó napján Lee az unionista centrum ellen 12 ezer emberrel intézett frontális rohammal akarta kicsikarni a döntést. A délieknek azonban ezelőtt egy kilométert kellett megtenniük nyílt terepen, gyilkos ágyútűz közepette. Még így is sikerült rést ütniük az északi vonalon, de azt Meade gyorsan betömte, így a támadás kudarcba fulladt, a vérfürdőben a rohamozók 70 százalékos veszteséget szenvedtek. Lee másnap már nem vállalat harcot, elrendelte a visszavonulást.
A gettysburgi ütközettel az északiaknak sikerült megállítani Lee előrenyomulását, amivel a déli katonai győzelem esélye végképp elszállt. Az amerikai földön vívott legvéresebb ütközet után a csatamezőt tízezer katona holtteste borította, 30 ezren sebesültek meg, 10 ezren eltűntek vagy fogságba estek. Az északiak egy nappal később, 1863. július 4-én a nyugati fronton is döntő győzelmet arattak: bevették a Mississippi melletti utolsó déli erősséget, Vicksburgot, s lényegében kettévágták a Konföderációt. A katonai kezdeményezés immár az északiak kezébe ment át, akik felmorzsolták a Konföderáció erőit, a polgárháború 1865. április 9-én a déliek teljes kapitulációjával ért véget.
A gettysburgi csata színhelyén négy hónappal az ütközet után, 1863. november 19-én katonai temetőt avattak fel, amely ma amerikai nemzeti emlékhely. Ez alkalommal mondta el Lincoln elnök az amerikai történelem legismertebb és legrövidebb, alig háromperces, 273 szóból álló beszédét, amely új lelket öntött az Unió polgáraiba, s megfogalmazta a legfontosabb amerikai értékeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- A 19. század vége óta már az állam tartja számon életünk legfontosabb pillanatait tegnap
- Rejtélyes középkori „gyermekvámpírok” sírjait tártak fel Lengyelországban tegnap
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon? tegnap
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai tegnap
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye tegnap
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat tegnap
- Nyolc munkás életébe került a százhalombattai olajfinomító megépítése tegnap
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó tegnap