Pénzérmék írhatják át Ausztrália történelmét
2013. május 29. 09:31
Hetven éve felfedezett, ezeréves afrikai érmék írhatják át Ausztrália korai történelmét; a Wessel Island-en megtalált értékes leletek szerint mégsem a hollandok vezethették az első expedíciókat a déli kontinensre.
Korábban
A felfedezést Ian McIntosh, az Indiana University-Purdue University Indianapolis (IUPUI) ausztrál antropológusa jelentette be. A szakembert – olvasható az egyetem által kiadott közleményben – egy hetven évvel ezelőtti „kincskereső” térkép vezette el arra a helyre, ahol a negyvenes években megtalált ezeréves érmegyűjtemény kallódott.
Az érméket a második világháború idején egy, a távoli Wessel Islands-en állomásozó ausztrál katona találta meg. Maurie Isenberg éppen horgászott, amikor rálelt az értékes leletekre, amiket emlékként hazavitt; csak 1979-ben ismerte fel az érmék jelentőségét, ekkor egy szakértővel is megvizsgáltatta őket, aki megállapította, hogy legalább ezer évesek.
Az IUPUI tájékoztatása szerint néhány érme a Holland Kelet-indiai Társaságé volt, öt régebbi pedig a tanzániai kilwa-i szultanátusból származott. Az egykoron virágzó kereskedelmi központként számon tartott Kilwa ma romokban áll, és az UNESCO világörökségi részét képezi.
„Ez a kereskedelmi útvonal egykoron sokáig nagyon forgalmas volt, s azt jelentheti, hogy a kontinenst kelet-afrikaiak vagy a Közel-Keleten élők fedezhették fel” – fejtette ki McIntosh. Bár széles körben elfogadott tény, hogy a holland Willem Jansz volt az első európai, aki partra szállt a kontinensen 1606-ban és hogy hollandok térképezték fel az általuk Új-Hollandiának nevezett Nyugat- és Észak-Ausztrália partvonalát, az érmék teljesen átírhatják a déli kontinens korai történelmét.
„Szilárd bizonyíték szól amellett, hogy Ausztrália egy széles, Dél-Afrikát, Indiát, Kínát és a Maluku-szigeteket (Molukka-szigetek, korábban Fűszer-szigetek) magába foglaló kereskedelmi útvonal része volt” – tette hozzá a szakember, aki a tervek szerint hamarosan Isenberg útját fogja végigjárni, hogy a "történelmi kirakós" minden eleme a helyére kerüljön.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap