Jó hatással volt az eső az emberi elmére
2013. május 23. 19:14
Dél-Afrika klímája egykoron sokkal csapadékosabb volt, mint manapság, ami kutatók szerint összefüggésbe hozható az emberiség technikai fejlődésével is.
Korábban
A Nature Communications május 21-i számában közölt tanulmány szerint az őskorban szoros kapcsolat volt a klímaváltozás és az új technikai vívmányok megjelenése között. Az emberi elmére jótékony hatással volt a csapadékosabb időjárás, eleink ekkor számos új eszközt fedeztek fel és a szimbolika is megjelent a falfestményekben.
Martin Ziegler, a Cardiff Egyetem kutatója szerint először sikerült valódi bizonyítékot találni arra, hogy az emberi innováció szorosan összefügg a klímaváltozással. Ezen periódusok előtt az emberiség még primitívnek számított, és a legbonyolultabb eszköze a marokkő (szakóca) volt. A későbbi, jóval több csapadékot hozó időszakokban azonban – mutatják a fosszíliák – egyre bonyolultabb kő-és csonteszközök jelentek meg, a falfestmények szimbólumai pedig azt sugallják, hogy a nyelv is változáson esett át.
A Ziegler vezette kutatócsapat Dél-Afrika elmúlt százezer évének időjárását rekonstruálta, amihez part menti üledékrétegeket vizsgáltak meg. Zieglerék növényágyak maradványaira utaló nyomokra bukkantak az időszámításunk előtt 71 ezerig, illetve a 64 ezer és 59 ezer közötti időszakból, s mint megtudták, ekkor jelentek meg az ékszerként és díszítőelemként funkcionáló kagylók is. A kutatásból az is kiderült, hogy a csapadékos periódusok technikai fejlődéseit valószínűleg a hidegebb északi területekről délre vándorló közösségek érkezése segítette elő, ami versenyt eredményezett közöttük és a kulturális kapcsolatok szorosabbra fűzésével járt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.