Nevetséges okból kitört háborúk
2013. május 22. 17:52
Korábban
Nika-felkelés
I. sz. 532-ben a csőcselék elárasztotta Konstantinápoly utcáit, lángba borította a város nagy részét, s Justinianus császár (527-565) és kormánya ellen kezdett tüntetni – mindez a kocsiverseny-istállók híveinek közötti összetűzésből indult. A konstantinápolyi hippodromban tartott versenyek népszerűsége a 6. század során ugrott meg, s a szurkolók szigorúan szervezett „pártokba” rendeződtek. Az utcai bandákba verődött „huligánok” két legerősebb, s barbárságaikról híres csoportjukat kékeknek és zöldeknek hívták.
A konfliktus 532 januárjában robbant ki, amikor a bizánci császár megtagadta a kékek és zöldek bebörtönzött és halálra ítélt két tagjának szabadon bocsátását. A két ősellenség szövetséget kötött, s közösen indították felkelésüket. (A lázadás neve is a cirkuszban kiabált Nika! azaz Győzz! felkiáltással kapcsolható össze.) Az adóterhek emelése miatt a rebellióra amúgy is kapható csőcselék néhány nap alatt felgyújtotta a város prefektusainak székhelyeit, összecsapott a császári őrséggel, s egy új uralkodót akart a trónra ültetni.
Mivel a felkelés híre egyre szélesebb körökhöz jutott el, Justinianus úgy döntött, erőszakkal veri le a lázadást. Miután megvesztegette a kékek táborát, a nyugati frontokról hazatérő tábornokaival pusztító támadást intézett a maradék lázongók ellen. A támadás igen véresre sikeredett: a zavargásokat elfojtották, hozzávetőlegesen 30 ezren maradtak holtan a lóversenypálya körül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap