Csak ritka alkalmakkor állíthatják ki a cseh koronát
2013. május 10. 15:47 MTI
Több órás türelmes várakozásra kell számítania annak, aki Prágában meg akarja tekinteni a cseh koronázási ékszereket, amelyek péntektől május 19-ig láthatóak a Hradzsin legdíszesebb termében, az Ulászló Teremben.
Korábban
A legféltettebb cseh nemzeti kincsnek számító koronázási ékszereket az új cseh köztársasági elnök megválasztása kapcsán állították ki, a belépés a hagyományoknak megfelelően ismét ingyenes. A kiállítás naponta reggel kilenctől este hatig tart nyitva. A megnyitóra reggel négytől várakoztak az első érdeklődők. A legutóbbi kiállítás alkalmával, 2008-ban összesen több mint 30 ezer ember tekintette meg a kincseket. A belépésre akkor is 4-5 órát kellett várakozni. A látogatók számát korlátozza, hogy többféle ok miatt az Ulászló Terembe naponta legfeljebb 4-5 ezer embert lehet beengedni.
A rendeletet, hogy a koronázó ékszerek csak rendkívüli, ünnepélyes alkalmakkor legyenek kiállítva, még IV. Károly német-római császár és cseh király adta ki a 14. században. Ennek következménye, hogy például a 20. században is csak kilenc alkalommal voltak kiállítva, míg századunkban a 2003-ban megtartott 11 napos kiállítás volt az első alkalom a kincsek megtekintésére. A kiállítást a Cseh Köztársaság kikiáltásának 10. évfordulója, valamint az előző köztársasági elnök megválasztása alkalmából rendezték meg.
A kiállított Szent Vencel-féle királyi korona, a jogar és az országalma a cseh államiság legfontosabb jelképeinek számítanak. A drágakövekkel ékesített királyi korona 21 karátos aranyból készült, s legrégibb részei a 11-13. századból származnak. Mai formáját alapvetően a 14. században, IV. Károly idején nyerte el. A szintén aranyból készített, drágakövekkel díszített jogar és országalma a 16. század elejéről valók.
A cseh koronázási ékszereket egyébként rendeltetésüknek megfelelően legutoljára 1836. szeptember 7-én használták, amikor a Habsburg-házból származó Ferdinándot cseh királlyá koronázták. A két utolsó Habsburg-házi uralkodó - I. Ferenc József és I. Károly - sosem koronáztatta magát cseh királlyá.
A legféltettebb cseh nemzeti kincsnek számító koronázási ékszereket a hradzsini Szent Vitus-székesegyház pincéjének páncélszekrényében őrzik, amely hét kulccsal nyílik. A kulcsok mindegyike más-más köztisztviselőnél van, akik csak együtt tudják kinyitni a széfet. A hatályban lévő szabályozás szerint jelenleg az államfőnek, a kormányfőnek, a parlament két elnökének, a prágai főpolgármesternek, a prágai érseknek és a székesegyház főpapjának van egy-egy kulcsa.
A hét köztisztviselő csütörtökön este a szigorú előírásoknak megfelelően közösen kinyitotta a széfet, majd az ékszereket az régi királyi palotába szállították. Ott az éjjel szakértők megvizsgálták, majd az Ulászló Terembe vitték, ahol tíz napig lesznek láthatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap