Thatchert tartják a legnagyobb brit kormányfőnek
2013. április 10. 18:07 MTI
Margaret Thatcher volt a II. világháború utáni időszak "legnagyobb" brit miniszterelnöke, maga mögé utasította Winston Churchillt is - legalábbis a legolvasottabb brit napilap szerdán ismertetett országos felmérésének eredményei szerint. Mindeközben belpolitikai szintre hágott a vita a 87 esztendős korában hétfőn elhunyt egykori konzervatív párti brit miniszterelnök jövő szerdára tervezett búcsúztatási szertartásának költségeiről.
Korábban
A The Sun című, naponta tízmillió olvasóhoz eljutó konzervatív tömeglap megbízásából elvégzett átfogó közvélemény-kutatás válaszadóinak 28 százaléka mondta azt, hogy Thatchert tartja a II. világháború óta eltelt évtizedek legnagyobb formátumú brit miniszterelnökének. Churchill - aki a háború idején állt a brit kormány élén, majd 1951-1955 között újból betöltötte a miniszterelnöki tisztséget - a második helyre szorult 24 százalékkal.
Ebből a felmérésből David Cameron jelenlegi konzervatív párti miniszterelnök és Edward Heath, az 1970-es évek első felének ugyancsak tory kormányfője került ki a legrosszabbul: ők egyaránt nulla százalékos eredményt értek el. Thatcher és Churchill után a harmadik helyre Tony Blair került; őt a megkérdezettek 10 százaléka nevezte a háború utáni időszak legjobb brit miniszterelnökének. Blair a Konzervatív Párt első számú politikai riválisa, a Munkáspárt élén három választást nyert meg egymás után, és ezzel rekordot döntött a brit baloldal vezető erejének eddigi történetében.
Thatcher hasonló rekordot tudhatott magáénak: ő is három választást nyert meg egymás után, emellett a modern brit politikatörténetben ő állt a leghosszabb ideig, 11 és fél évig folyamatosan a kormánya élén. A The Sun felmérésébe bevontak 48 százaléka vélte úgy, hogy Thatcher jobb állapotban hagyta hátra a brit gazdaságot, mint amilyenben átvette; a válaszadók 35 százaléka adott hangot ezzel ellenkező véleményének. A közvélemény-kutatás részvevőinek 60 százaléka szerint Nagy-Britannia nagyobb megbecsültségre tett szert a világban Thatcher tevékenysége nyomán; mindössze 18 százalék vélekedett úgy, hogy a néhai tory kormányfő időszakában romlott az ország globális megítélése.
Arra a kérdésre azonban, hogy Margaret Thatcher idején szélesedtek-e, vagy csökkentek a társadalmi egyenlőtlenségek, 49 százalék válaszolta azt, hogy szélesedtek, és csak 25 százalék gondolta úgy, hogy csökkentek. A The Sun felmérésének részvevői Thatcher legnagyobb politikai kudarcai közé sorolták az úgynevezett fejadó bevezetésére tett kísérletet. E települési különadó terve miatt szinte példátlanul súlyos zavargások robbantak ki Londonban és más brit nagyvárosokban, és e megmozdulások szolgáltatták a végső ürügyet Thatcher pártbeli ellenfeleinek arra, hogy 1990 végén, harmadik mandátumának közepén lemondassák őt miniszterelnöki tisztségéről.
Thatcher kudarcai közé sorolták a felmérés részvevői a bányászat és a feldolgozóipar elsorvasztását, valamint a közműszolgáltató vállalatok teljes körű privatizációját is. Szerdán belpolitikai szintre hágó vita robbant ki Thatcher április 17-re tervezett búcsúztatási szertartásának költségeiről. A néhai kormányfőtől teljes katonai tiszteletadás mellett vesznek végső búcsút, ugyanúgy, ahogy II. Erzsébet királynő 2002-ben, 102 esztendős korában elhunyt édesanyját, Erzsébet anyakirálynőt is búcsúztatták.
A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal nem közölte előre, hogy mennyibe kerül a szertartás, de szerdai brit sajtóértesülések szerint a költségek megközelítik a tízmillió fontot (3,5 milliárd forint). Thatcher politikai ellenfelei - főleg a Munkáspárt képviselői - közül többen is megkérdőjelezték az ilyen költséges temetési ceremónia létjogosultságát. William Hague brit külügyminiszter azonban szerdán a BBC televízióban kijelentette: a néhai kormányfő által hosszas csatározások által elért uniós visszatérítés révén eddig összesen 75 milliárd font (26 ezer milliárd forint) áramlott vissza Brüsszelből a brit költségvetésbe, és a búcsúszertartás költségeit ehhez kell mérni. Nagy-Britannia "megengedheti magának", hogy méltó módon vegyen búcsút egykori miniszterelnökétől - tette hozzá Hague.
A londoni Szent Pál-székesegyházban tartandó ceremónián jelen lesz az uralkodó is, férje, Fülöp edinburghi herceg társaságában. II. Erzsébet királynő csaknem fél évszázada először vesz részt egy elhunyt brit miniszterelnök búcsúztatásán; legutóbb az 1965-ben meghalt Winston Churchill temetési szertartásán volt jelen. A királynőnek uralkodása eddigi 61 esztendeje során - a jelenleg hivatalban lévő David Cameronnal együtt - összesen 12 miniszterelnöke volt; közülük nyolc már nem él.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.