Pécs mindennapjai a török félhold alatt
2013. március 26. 17:18 MTI
Több száz emlék, köztük a nagyközönség által még sohasem látott tárgyak révén mutatja be Pécs törökkori történetét az a kiállítás, amely április 4-én nyílik a helyi Várostörténeti Múzeumban.
Korábban
A szervező Janus Pannonius Múzeum és a Pannon Kultúra Alapítvány közleményében azt írta: a Pécs mindennapjai a török félhold alatt című, május 24-ig nyitva tartó tárlaton számos régészeti leletet, műtárgyat, csont- és gyöngyházberakásos magyar, valamint török fegyverremeket, korabeli kéziratot és metszetet tekinthetnek meg az látogatók.
A legnagyobb érdeklődésre feltehetően a kardok, a számszeríj és a puskák tartanak számot, régészeti szempontból jelentős értéket képviselnek ugyanakkor a középkori pécsi majolikaműhelyben készült, most először látható korongok is. Vígvári Tamás dél-dunántúli várakat bemutató háromdimenziós képei pedig különleges élményt ígérnek - mondta a kiállítás berendezésén dolgozó Erdős Zoltán történész.
A szervezők közleményükben hangsúlyozták: a kiállítás a teljesség igényével mutatja be Pécs hódoltság kori történetét, előtérbe helyezi ugyanakkor a művelődéstörténet fejleményeit, a mindennapi élet emlékeit. Kitekintést nyújt a hódítást megelőző évtizedekre és a visszafoglaló háborúkat követő újjászervezésre, továbbá Baranya és a Dél-dunántúli Régió törökkori történetének legfontosabb eseményeire is.
A 16-17. század a magyar történelem ellentmondásokkal teli korszaka: a magyarságot önvédelemre késztető török hódítás a középkori kultúra megannyi emlékének pusztulását okozta, sok területen azonban a szellemi élet gazdagodását is eredményezte. A hódoltság korából fennmaradt számos építmény ma is közismert, népszerű látványosság - írták.
Erdős Zoltán megjegyezte, a kiállítás megrendezésének apropóját Pécs 470 évvel ezelőtti eleste, továbbá az adja, hogy a közelmúltban bejelentették, a török állam anyagi segítséget nyújt magyarországi, köztük pécsi török épületek felújításához. A tárlat fontos abból a szempontból is, hogy a törökkori Pécs kevés hangsúlyt kapott a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa programban - fűzte hozzá a történész.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap