Visszakerült Mária Terézia portréja a pécsi városházára
2013. január 22. 10:54 MTI
Újra a pécsi városházán látható Mária Terézia portréja; a kép hat évtizedes múzeumi tárolás és egy év restaurálás után hétfőn került vissza egykori helyére. Az uralkodónő az A. M. Buchmayer által készített képet 1780-ban adta Pécsnek szabad királyi várossá nyilvánítása alkalmából, és a cím feltételeként szabta, hogy a festmény a városházára kerüljön.
Korábban
A művet 1950-ben azonban levették a falról és Rákosi Mátyásét tették a helyébe. Egy hivatali dolgozó Mária Terézia portréját féltve a festményt hazavitte, elrejtette, és két évvel később a pécsi Janus Pannonius Múzeumnak adta, amely a padlásán őrizte. A kép történetét Nagy Gábor katonaorvos, hadtörténész egy magas rangú katonai kitüntetés, a Mária Terézia-renddel kapcsolatos kutatásai keretében ismerte meg 2001-ben, majd azt egy magazinban a nyilvánosság elé tárta.
Nagy Gábor korábban elmondta: munkája során vált nyilvánvalóvá, hogy a kép nem tűnt el, csak megfeledkeztek róla. Ezért javasolta, hogy kerüljön vissza eredeti helyére. A festményt az elmúlt egy évben Czakó Ferenc, a Janus Pannonius Múzeum főrestaurátora restaurálta. A munka során derült fény alkotójának kilétére, valamint arra, hogy a kép az adományozás évében, 1780-ban készült.
Csizi Péter, Pécs fideszes alpolgármestere hétfőn, a városháza egyik tanácstermében a kép leleplezésekor elmondta: Pécs azzal, hogy hat évtizeden át nem tett eleget a királynő kérésének, tulajdonképpen mulasztásos törvénysértést követett el. Hozzátette, a kép újbóli elhelyezésével a szabad királyi város címért küzdők és azon polgárság előtt is tisztelegnek, amelynek évszázadokkal később jelentős szerepe volt az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésében is.
Habsburg György rendkívüli és meghatalmazott európai uniós nagykövet azt hangsúlyozta: családja számára nagy öröm, hogy a portré ismét a régi helyén látható, Pécset pedig nemcsak kulturális, hanem történelmi szempontból is jelentős településnek nevezte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap