Esterházy János-szobrot avatnak a XII. kerületben
2013. március 8. 13:58 MTI
A XII. kerületi Gesztenyéskertben leplezik le május 15-én Esterházy János felvidéki magyar politikus első budapesti szobrát, Nagy János alkotását a Nemzeti Könyvtár programjához kapcsolódva.
Korábban
Egy civil egyesület egy évvel ezelőtt kezdeményezett gyűjtést a szoborállítás javára, mára a magyar és lengyel adományozóktól már több millió forint érkezett - idézte fel a Hegyvidéki Önkormányzat alpolgármestere a projektet ismertető pénteki budapesti sajtótájékoztatón. Fonti Krisztina elmondta, hogy Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott az ügy mellé állt, így a szoborállítás költségeit a kormány fedezi a Nemzeti Könyvtár keretéből, míg az önkormányzat az egyesület által gyűjtött összeg felhasználásával a környezet megújítását finanszírozza.
Kerényi Imre arról beszélt, hogy nem egyszerűen egy szobrot, hanem Esterházy János-emlékhelyet terveznek. A Gesztenyéskert egyik öblösödésében kereszt alakú sétányt alakítanak ki, ennek metszéspontjában fog emelkedni Nagy János felvidéki szobrászművész alkotása, mögötte fallal, amelynek téglái Esterházy János szenvedéstörténetét ábrázolják. A szobor köré Esterházy János tiszteletére nemesített rózsákat, vörösvesszejű somból sövényt és három gesztenyefát ültetnek.
A miniszterelnöki megbízott emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Könyvtár sorozatában szerdán jelent meg Molnár Imre monográfiája - a Méri-Ratio Kiadó újrakiadása - a felvidéki politikusról, Esterházy János élete és mártírhalála címmel tízezer példányban.
Tormay Cécile írónő szobrát 2012 márciusában állították fel a budapesti Rókus-kórház előtt a Nemzeti Könyvtár programja keretében, Bethlen István szobrát a tervek szerint október 8-án avatják fel a budai Szent György téren. Kós Károly emlékművét december 16-án leplezik le, a művet Melocco Miklós szobrász készíti a XII. kerület felkérésére a Kós Károly iskola Temes lépcső felé eső támfalába. Bánffy Miklós szobrát Párkányi Raab Péter mintázza meg, művét Sopronban állítják fel december 30-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum
- Színes programokkal várja az érdeklődőket az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.