Hadijáték a szolnoki csata emlékére
2013. március 1. 17:32 MTI
Látványos hadijátékon mutatják be az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat nyitánya, a szolnoki csata főbb mozzanatait március 9-én a Tisza-parti városban. A rendezvényt, amely az ország egyik legnagyobb létszámú hadijátékává nőtte ki magát, a Jászkun Magyar Királyi Honvédkultúra Alapítvány és az Aba-Novák Kulturális Központ szervezi.
Korábban
Szolnok folyamatosan ápolja az 1848-49-es forradalom és szabadságharc helyi történéseinek emlékét. A hadijáték sikere a kezdetek óta, tizenhat éve töretlen, minden alkalommal élénk érdeklődés kíséri - mondta Szalay Ferenc polgármester a rendezvényt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón. Udovecz György főszervező kitért arra, hogy Szolnok központjában, a Kossuth téren március 9-én 15 órától "vívják újra" korhű felszerelésben és eszközökkel az ütközetet.
A magyar honvédsereg 1849. március 5-én sikerrel kiszorította az osztrák haderőt a városból; 164 évvel később több mint 170-en harcolnak lovas katonaként, gyalogosként, valamint tüzérként. A harcolókat a magyarok mellett cseh, lengyel és osztrák katonai hagyományőrző szervezetek tagjai alakítják. A mintegy 70 perces ütközet látványosságát puskák, ágyúk és pisztolyok tüze, lovasroham, valamint karddal vívott összecsapások garantálják. A látottakról Kedves Gyula hadtörténész ad szakszerű tájékoztatást.
1849 tavaszán a Damjanich és Vécsey tábornok által vezetett honvédseregek a Szolnokot megszállva tartó császári Karger-dandár ellen indítottak erőteljes támadást. A két oldalról csatába induló magyarok ágyúrohama a szolnoki indóháznál söpörte el az ellenállást. Az ütközet végén a honvédek a Zagyva folyóba szorították az ellenséget, és számos hadifoglyot ejtettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap