Egymillió dollárért biztosan utazhatunk a Titanic II-n
2013. február 26. 16:06
Sajtóértesülések szerint dúsgazdag amerikaiak 1 millió dollárt is készek áldozni arra, hogy részt vehessenek a Titanic replikájának tervezett új luxushajó 2016-os útján.
Korábban
Azt már korábban bejelentették, hogy a Titanic II 2016-ban teszi meg első útját Southamptonból az írországi Cobh-on keresztül New Yorkba. A luxushajót – amelynek szülőatyja az ausztrál milliárdos, Clive Palmer, a Blue Star Line vezérigazgatója – jelenleg Kínában, a jinglingi hajógyárban építik.
A Titanic II külsőre állítólag a megszólalásig hasonlítani fog szerencsétlenül járt elődjére, azzal a különbséggel, hogy a legmodernebb technikai eszközökkel szerelik fel. De voltak olyan hírek is, hogy a hajó belsejét is az eredeti mintájára fogják kialakítani, valamint hogy a száz évvel ezelőtti menüt szolgálják fel az utasoknak.
A hajón összesen 840 kabin van, ezek összesen 2400 utast szolgálnak ki. Palmer hétvégén azt közölte, hogy a három év múlva esedékes első hajóútra több előjegyzést is felvettek; dúsgazdag amerikai állampolgárok állítólag egymillió dollárt árat sem sajnálnak arra, hogy részesei legyenek a történelmi utazásnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.