Gyönyörű haja volt a kétezer éve elhunyt egyiptomi nőnek
2013. január 28. 18:28
A kutatók egy kétezer évvel ezelőtt eltemetett, igen gondosan kimunkált frizurával rendelkező nő sírját találták meg néhány méterre a fáraók luxori sírhelyeitől. A 157 centiméter magas, 20 év körüli nő aranyozott koporsója két évezreden át pihent a piramisok melletti Hawara régészeti lelőhelyen. A CT-vizsgálatok során kiderítették, hogy mielőtt a lányt eltemették, haját igen aprólékosan készítették el.
Korábban
„A múmia hajának fejtetői részén a hosszabb tincsek fonatából egy kontyot formáztak, amely igen elterjedt volt a rómaiak által uralt Egyiptomban, sőt a stílust Róma is átvette, a 138 és 161 között uralkodó Antoninus Pius császár felesége, Faustina is ilyen hajkölteményt viselt” – írták a kutatók az RSNA RadioGraphics című folyóiratban közölt tanulmányukban.
A CT-vizsgálatokat és háromdimenziós arcrekonstrukciós elemzéseket is magában foglaló projektnek köszönhetően a fiatal lány és a vele együtt eltemetett két másik múmia arcát és frizuráját is sikerült újraalkotniuk a szakembereknek. A hajról közölt fotón az arcizmoktól kezdve a hajköltemény legapróbb részletei is láthatóvá váltak.
A 19. században a montreali Redpath Museumnak ajándékozott múmiák még mindig sok rejtélyt hordoznak magukban. Például a fiatal hölgy legutóbbi vizsgálata során a kutatók három 3-4 milliméter széles szúrásnyomot véltek felfedezni a hasfal jobb oldalán, amelyekről mind a mai napig nem tudni, honnan származnak – talán a nő korai halálát is ez okozhatta. „Korábban úgy vélték, ezek a sebek a halála előtt vagy röviddel a halála után keletkeztek” – írták tanulmányukban a kutatók, majd hozzátették: „bár a CT eredmények még távolról sem véglegesek, lehetséges, hogy a szúrásnyomok végezhettek vele.”
A fiatal leány koporsója
A fiatalasszony mellett talált másik múmiát maguk között csak „ősz matrónának” nevezik a kutatók, mivel az illető még megérte azt a kort, mikor haja fehérbe fordult; valószínűleg 30-50 éves korában halt meg. A vizsgálatok szerint a késő római uralom idején, i. sz. 230-380 között élhetett, abban az időben, amikor Egyiptom földjén már elterjedt a kereszténység, így a mumifikálás kezdett kimenni a divatból. A korabeli nőkhöz képest viszonylag nagyra nőtt, 160 centiméter magas asszonyt a múzeumi feljegyzések szerint Théba (a mai Luxor) városában találták meg.
A vizsgálatok kiderítették, életét az ókori egyiptomiak egyik leggyakoribb problémája keserítette meg: fogfájásban szenvedett. Az elemzés tályogok létére utalt, továbbá életének utolsó éveiben több fogát is elvesztette. A harmadik vizsgált múmia az előző kettőhöz képest néhány évszázaddal korábban, a hellenisztikus korban élt. A 162 centiméter magas, a húszas-harmincas éveiben elhunyt férfi szintén fogproblémákkal küzdött élete során, ám halálát valószínűleg egy sinus fertőzés okozhatta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap