Majdnem lemaradtak a Wright-testvérek repüléséről
2012. december 20. 14:38
Kevéssé ismert, hogy a Wright-testvérek egy zöldfülű fotósra bízták történelmi jelentőségű repülésük megörökítését 1903. december 17-én. Kis híján lemaradt a feladatra kiszemelt férfi a repülés történetének legfontosabb pillanatáról, de végül idejében "elsütötte" a kamerát.
Korábban
1903. december 17. Kitty Hawk, Észak-Karolina állam. Végre sikerült: Orville Wright felmászott a 600 font súlyú masinájára, elindult és a levegőben is maradt. Három nappal korábban már tettek néhány kísérletet a Wright-fivérek, de mindegyik kudarcot vallott. Ez a decemberi nap azonban örök hírnevet szerzett az Ohio államban született fiúknak, akiknek régi vágyuk volt már a levegő meghódítása. 17-én összesen négyszer emelkedtek levegőbe kezdetleges gépükkel. Orville első kísérlete 12 másodpercig tartott, és 40 méter magasra sikerült feltornásznia a szerkezetet, Wilburé 59 másodpercig, ő 284 méteren kezdte meg az ereszkedést.
John T. Danielsnek adatott meg az a kivételes lehetőség, hogy a történelmi eseményt lencsevégre kapja, s az ő nevével forrjon össze az aviatika száz éves történetének legismertebb fotója. Bár a krónikások szerint Daniels műkedvelő amatőr fotós volt, a PetaPixel által ismertetett történet arra hívja fel a figyelmet, hogy a legtöbben egy fontos epizód felett sikkadnak el: nevezetesen, hogy a repülés idején 30 éves férfi élete első fotóját készítette Észak-Karolinában.
Tény, hogy Daniels 1903. december 17. előtt soha nem látott még életében közelről kamerát. Azonban mikor elkísérte a Wright-fivéreket Kitty Hawkba, Orville váratlan kéréssel fordult barátjához: készítse el ő a repülést megörökítő képet. Orville ekkor akkurátusan bekészítette Gundlach Korona típusú gépét, hozzá az állványt és az üveglapot, néhány instrukcióval ellátta Danielst, bepattant a gépbe és felemelkedett. A látvány annyira elbűvölte Danielst, hogy majdnem elfelejtett exponálni; néhány pillanattal később azonban eszmélt és lenyomta a kioldó gombot, halhatatlanná téve a repülés történetének legfontosabb pillanatát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap