Amikor az atomkorszak elkezdődött
2012. november 30. 19:28
A Manhattan-program keretében a Chicagói Egyetem sportpályája alatt megépített atomreaktorban hetven éve, 1942. december 2-án végezték a világ első irányított nukleáris láncreakcióját. Az első atomreaktornak még sem sugárzásvédelme, sem hűtőrendszere nem volt, a neutronok túlszaporodása esetén a reaktor leállását mindössze egy a szerkezet tetején álló fejszés ember biztosította.
Korábban
Nehogy Hitler kezébe kerüljön
A két világháború közti időszak az atomfizika fejlődésének korszaka volt, Európában és Észak-Amerikában is tucatnyi tudós próbálta megfejteni az atommaghasadás titkát. A magyar származású, de 1933-ban az Egyesült Államokba emigrált Szilárd Leó már 1934-ben felvetette a láncreakció lehetőségét. Elméletét szabadalmaztatta is, de mivel felismerte, hogy ez végső soron egy új típusú fegyver létrehozását is lehetővé tenné, kérelmét titokban tartotta, és az Egyesült Királyság haditengerészetéért felelős szervezetére, a brit Admiralitásra ruházta.
1939 elején az uránmag-hasadásnál tapasztalt neutronkisugárzást – azaz hogy a jelenség során egyszerre több neutron is keletkezhet – egyszerre három helyen is kimutatták: Hans von Halban, Frédéric Joliot-Curie és Lew Kowalski Párizsban, John Anderson és Enrico Fermi a Columbia Egyetemen, Szilárd Leó és Walter Zinn pedig a New York Egyetemen.
A szakemberek rájöttek, hogy a maghasadásból eredő nukleáris energiát elvben fel lehet használni akár békés célokra, de félelmetes szuperfegyverek létrehozására is. Az amerikai tudósok általában kevésbé világosan ismerték fel a helyzetben rejlő veszélyeket, mint külföldi származású kollégáik. Az elméleti fizikusok – Szilárd Leóval az élen – hamar rádöbbentek, hogy ebből egy pusztító erejű tömegfegyvert lehet létrehozni, a náci Németország pedig elöl jár ennek kifejlesztésében, így a béke megőrzése érdekében mindenképpen meg kell akadályozni, hogy a Führer kezébe kerüljön egy ilyen fegyver.
Albert Einstein és Szilárd Leó
Eleinte Szilárd még arra buzdította az atomtudósokat, hogy ne publikálják eredményeiket, ám ez a fajta önkorlátozás nem működött. Amikor három német tudós, Otto Hahn, Lise Meitner és Fritz Strassman 1939 januárjában bejelentette, hogy sikerült végrehajtaniuk az első atomrombolást, a magyar kutató az amerikai elnökhöz fordult, ám előbb kikérte mentora, Albert Einstein véleményét. Az 1939. augusztus 2-án írt Szilárd-Einstein levél néven futó üzenetet főként Szilárd Leó fogalmazta meg kutatótársaival, Teller Edével és Wigner Jenővel együtt. Ebben felhívta Roosevelt elnök figyelmét, milyen veszélyeket rejthet, ha egy ilyen fegyver a náci Németország kezébe kerül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap