Hogyan közlekedtek a 18. században?
2012. november 27. 16:30
Korábban
Kocsból kocsi
Az utazók különféle kocsikat, hintókat, szekereket használtak. A nemesek rövidebb távra könnyű, négykerekű hintóba szálltak, ezek jobban rugóztak az utakon, így elviselhetőbb volt az utazás. A hintók lehettek zártak, vagy nyitottak, bőrtetővel. A leggyakrabban azonban kocsival, egy olyan magyar találmányú járművel indultak útnak, amely nevét a Komárom vármegyei Kocs községről kapta. A kocsik faalkatrészeit finoman megmunkálták, és finom vasalkatrészekkel látták el, így egyszerre voltak könnyűek és mégis erősek.
A kocsiban három, esetleg négy személy foglalt helyet, és kettő, négy, vagy emelkedőn akár hat lovat is fogtak elé. Nehéz terepen, a hegyek között vagy esőben sáros vidéken gyakran ökrök húzták ki a bajba juttottakat. Az ökörfogatot azonban főként teherszállításkor alkalmazták. Az egyszerű, ponyvával letakart négykerekű szekerek két oldalán deszka, fonott gallyak vagy létra volt, ez utóbbit hívták lajtorjásszekérnek. Erdélyben és az ország déli területein kettő- vagy négyfogatos nyitott ún. talyigákkal fuvaroztak, de két személyt is szállíthattak.
Kulcsár Krisztina teljes cikke a Magyar Nemzeti Levéltár archívumában, ide kattintva érhető el
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap