81 évesen is expedícióra készült Stein Aurél
2012. november 26. 16:08 MTI
Százötven éve, 1862. november 26-án született Stein Aurél, illetve ahogy külföldön ismerik, Sir Mark Aurel Stein régész, történész, Ázsia-kutató. A tucatnyi ázsiai nyelven beszélő Stein nyolcvanegy évesen kapott engedélyt legújabb expedíciójára, ennek szervezése közben hunyt el Kabulban 1943. október 26-án.
Stein Márk Aurél Pesten látta meg a napvilágot művelt és gazdag, asszimilálódó zsidó családban. Őt már evangélikus vallásúnak keresztelték, keresztneveit a filozófus római császár tiszteletére kapta. A piaristákhoz járt középiskolába, majd Bécsben, Lipcsében és Tübingenben szanszkrit és összehasonlító nyelvészetet tanult, később Londonban és Oxfordban képezte tovább magát. A britek felismerték tehetségét és bőkezű támogatást ajánlottak neki, amit el is fogadott, mert hazai lehetőségei jóval korlátozottabbak lettek volna.
1888-tól az indiai Lahor (ma Pakisztán) egyetemén oktatott, később a mohamedán Oriental College igazgatója, Beludzsisztán régészeti felügyelője lett. A következő időszakban Kasmír emlékeit és földrajzát tanulmányozta, első fontosabb munkája 1894-ben egy régi indiai krónika kiadása volt, ezután közreadta a kasmíri maharadzsa hatezer kötetes könyvtárának katalógusát, kivonatolva és magyarázva a szanszkrit nyelvű kéziratokat.
1900-tól három nagy expedíciót vezetett Közép-Ázsiába, a Kínát Európával összekötő hajdani Selyemút területére. Első útján a Takla-Makán sivatagban több romvárost kutatott át, ahol a homok épen megőrizte az ősi kultúrák számos emlékét. 1906 és 1908 között 1500 kilométerrel távolabb hatolt, ekkor fedezte fel a nyugati tudomány számára ismeretlen Ezer Buddha barlangtemplomokat Tun Huang mellett. Itt rábukkant háromezer kínai tekercsre, hatezer kínai kéziratra és több száz selyemfestményre, valamint a világ legrégebbi, i. sz. 868-ból származó, táblanyomtatással készített könyvére is. (A 24 ládányi kincs nagy része a londoni British Museumban, illetve Delhiben látható.) A Lop-Nor tó vidékén kétezer éves falra, afféle kínai limesre bukkant, amelyet a hunok betörései ellen építettek. Összesen 30 ezer kilométernyi utat tett meg, visszafelé Tibet magas hegyei között valamennyi lábujja lefagyott.
Harmadjára 1913-tól három év alatt 18 ezer kilométert járt be, Turkesztántól a Góbi-sivatagig és a Kuen-Lun hegységig. Felfedezte Tunhuang művészeti emlékeit és a bezikliki barlangokat. Expedícióinak eredményeit könyvekben és tudományos publikációkban dolgozta fel. Stein 1926-ban azonosította az Indus mellett a Nagy Sándor által ostromolt, csaknem bevehetetlennek tartott Aornosz erődjét, kapcsolatot keresett Mezopotámia és India civilizációja között, kutatott Iránban és Beludzsisztánban is, Irakban légi felvételeken próbálta azonosítani a római határt. Az ezt követő évek már nem voltak alkalmasak újabb kutatóutak szervezésére, 1930-as negyedik útján már szinte nem is volt alkalma a tudományos munkára.
1904-től volt brit állampolgár, 1912-ben lovaggá ütötték, ettől kezdve kijárt neki a Sir Aurel Stein megszólítás. Számos tudományos akadémia tagja és egyetem díszdoktora, a Magyar Tudományos Akadémiának külső tagja volt. Szülőhazájával élete végéig tartotta a kapcsolatot, haza-hazalátogatott, előadásokat tartott. A tudós a klasszikus nyelveken kívül beszélte a legfontosabb európai, valamint tucatnyi élő és holt ázsiai nyelvet, így a törököt, az arabot, a perzsát és a szanszkritot, embereivel pandzsábi, kasmíri és pastu nyelven társalgott - kínaiul saját szavai szerint nem tudott, mert csak ezer jelet ismert.
Nyolcvanegy évesen kapott engedélyt újabb expedícióra, ennek szervezése közben hunyt el Kabulban 1943. október 26-án. Hatalmas könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta, munkásságának folytatására alapítványt létesített, amelyet a brit Royal Society keretében működő kuratórium gondoz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.