Égi jel a maja labdajátékpályán
2012. október 9. 10:23
A maják a Chichen Itza-i templomban lévő őrtoronyszerű építmény tetején egy ünnepélyes labdajátékpályát építettek abból a célból, hogy megfigyelhessék a napéjegyenlőségeket és a napfordulókat – jelentették be mexikói régészek. A felfedezés segíthet megérteni a labdajátékok rituális szerepének mélyebb rétegeit.
Korábban
Az építményt a játéktér alacsony falának tetején alakították ki. Az építészeti forma alapjaira – lényegében a falak tetején levő szerkezetekre, amelyek vékony résein szűrődött át a napsugár – már korábban is fény derült, ám a régészek még nem voltak biztosak abban, mire is használhatták őket. A maja labdajáték ezen pályája i. sz. 864 körül épült, ám a kődobozkák és a feléjük vezető lépcsők az idők során összeomlottak.
A Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet csütörtökön bejelentette, hogy az építmény 90 százalékát már rekonstruálták, csupán a kő lábazatok hiányoznak. A múlt év végén és az év elején folyó kutatások során a Jose Huchim régész vezette csapat megerősítette állításait, miszerint a nap akkor süt át a résszerű nyílásokon, amikor a lenyugvó nap érinti a horizontot a téli napforduló idején.
A nap sugarai átlós mintát formáztak a napéjegyenlőség idején a résen átsütve. Huchim elmondta: nem tud hasonló struktúrákról más maja játéktereknél. A közeli Uxmal romjainak helyén lévő kőalakzatok az elit közönség számára egyfajta lelátóként is funkcionálhattak. Huchim szerint a réseket arra is használhatták, hogy megállapítsák, mely időben játsszák a mérkőzéseket. Ilyenkor a játékosok kiütötték a levegőbe a labdát, hogy utánozzák a nap mozgásának ívét, ahogyan áthalad az égen.
Elképzelhető az is, hogy ezt egyfajta naptárként is használhatták, hogy meghatározzák a földművelés fontos időszakait, például a kukorica legmegfelelőbb vetési idejét. Végül a kutatók felfedeztek egy a játéktér falára felrajzolt írást is, amely szerint a játékban esetleg a játékvezetőnek lehetett segítségére a kőalakzat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap