Ókori zsinagóga Limürából
2012. szeptember 28. 15:38
Az ókori Limüra területén ásó régészek bejelentették, hogy megtalálták a lükiai civilizáció második zsinagógáját.
Korábban
Martin Seyer ásatásvezető, az Osztrák Intézet tájékoztatása szerint a kutatók először arra gyanakodtak, hogy az épület maradványai helyén eredetileg egy kemence volt. Aztán mikor előkerült egy rituális fürdésre használt kád majd egy menóra, kiderült, hogy a romok egy zsinagógából maradtak vissza.
A limürai (Antalya) zsinagóga a második a sorban, ami a történelmi lükiai régió területéről előkerült. Az elsőt még 2009-ben, az antalyai Demre körzetében, az ókori Müra városában találták meg. Habár még csak az ásatás elején tartanak, annyi elmondható, hogy a zsinagóga hatalmas területen terült el. A korszak – Theodosianus császár nevéhez köthető – vallási előírása szerint csak a ma már meglevő imaházakat lehetett restaurálni, az újak építése tilos volt.
Lükia ókori földrajzi egység, nevét a lukkák népének görög alakjáról kapta, egy félszigetszerű hegyvidék Kis-Ázsia délnyugati részén, a mai Törökország területén. A félsziget ma két török tartomány része, keleti nagyobbik darabja Antalya nyugati felén, a nyugati kisebb darabja Mugla délkeleti részén helyezkedik el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.