Az ember kétmillió évvel ezelőtt is vadászhatott
2012. szeptember 25. 15:21
Egy tanzániai állati leletegyüttesből származó bizonyítékok szerint a korai ember az eddig véltnél 1,6 millió évvel korábban képes volt lesből támadni a kipécézett állatokra.
Korábban
Őseink legalább kétmillió évvel ezelőtt is komplex technikákat alkalmaztak vadászataik alkalmával, amikor csapdába ejtették majd megölték az antilopokat, gazellákat, gnúkat és egyéb nagytestű állatokat. A Henry Bunn (Wisconsini Egyetem) antropológia professzora áltel bejelentett felfedezés több százezer évvel kitolja az emberi vadászat kezdetének időpontját.
A tudósok eddigi feltételezése szerint a kétmillió évvel ezelőtt élt emberi őseink az elfogyasztott húst természetes úton elhullott állatok tetemeiből gyűjtötték össze vagy a ragadozók által meghagyott maradékokból nyerték ki. Azonban Bunn szerint korai őseink, habár még primitívek és meglehetősen apró termetűek voltak, képesek lehettek a nagyobb méretű állatokból álló csordák lerohanására, miután gondosan kiválasztották az áldozatokat. Eme képesség megjelenése az evolúciós múltunkban olyan korán megjelent, hogy nagy hatással lehetett az emberi értelem fejlődésére, véli a kutató.
„Tudjuk, hogy az emberek kétmillió évvel ezelőtt is ettek húst” – mondta a professzor. „Ami nem volt egyértelmű, az a húsnak a forrása. Összehasonlítottuk a manapság ragadozók által elejtett állatok tetemeit azokkal a maradványokkal, amelyeket őseink vadászhattak le. Az eredmények és a kutatások azt mutatták, hogy őseink valószínűleg nem csupán az elhullott tetemeket gyűjtögették össze” – tette hozzá.
Eddig a legidősebb emberi vadászat bizonyítékai 400 ezer évesek voltak, s Németországban fedezték fel: az ősemberek lovakat döfhettek le, majd húsukat elfogyaszthatták.
A professzor nem ért egyet azzal a 20. században elfogadott elképzeléssel, hogy az ősember az agya térfogatának növekedésével jutott el az egyre bonyolultabb és esetenként együttműködést igénylő vadászati eszközökhöz és módszerekhez. Ez az elmaradott elmélet „vezetett el minket oda, hogy elbagatellizáljuk őseink vadászati képességeit. Az emberek puszta dögevőkként való aposztrofálása ma már nem tartható” – mondta.
Kutatásaik során Bunn és kollégái a tanzániai Olduvai-szakadék régészeti helyen talált maradványokból arra következtettek, hogy az ott talált gnúkat, gazellákat és antilopokat több mint 1,8 millió évvel ezelőtt valószínűleg a Homo habilis foszthatta meg húsaiktól és ehette meg. A fogak elemzése után a kutatók megtudták, milyen fajta húst fogyasztott a korai ember, illetve a megölt állatot a halál idős vagy fiatal állapotában érte.
Az eredmények szerint az ősember főként kifejlett és idősebb állatokra vadászott, míg a leopárdok és az oroszlánok nem válogattak fiatal és idős préda között. Mindez tehát azt jelenti, hogy az ősemberek és a ragadozók preferenciája nem esett egybe. Bunn véleménye szerint őseink a fákon ülve várták, hogy a zsákmány a közelükbe – főként a fa alá – érjen, majd ekkor lendülhettek támadásba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.