Prehisztorikus sziklarajzokat találtak az Azori-szigeteken
2012. augusztus 30. 11:29
Terceira szigetén prehisztorikus sziklarajzokat találtak, ami alapján kijelenthető, hogy a portugálok érkezése előtt már több ezer éve is éltek emberek a nyugat-európai országhoz tartozó szigetcsoporton.
Korábban
„Azt gondoljuk, hogy a sziklarajzok a bronzkorra datálódnak” – summázta friss kutatási eredményeiket a Portugál Régészeti Kutatások Szövetségének (APIA) elnöke, Nuno Ribeiro.
A kutató az elmúlt három évben végig azt hangoztatta, hogy az Azori-szigeteken talált régészeti maradványok a portugál hajósok érkezése előtti korokra keltezhetők. „Van egy római kori feliratunk, egy barlangrajzunk, megalitikus formáink és számos olyan struktúra található szétszórva a szigeteken, amelyek interpretációját új módon kell elvégeznünk” – számolt be Riberio a kutatás jelenlegi állapotáról.
„Úgy gondoljuk, hogy itt-ott templomok és hipogeumok is (őskeresztény vagy római kori föld alatti üregek) vannak. Semmi kétségünk nincs afelől, hogy szentélyek is lehetnek a szigeteken” – fűzte hozzá Ribeiro. A szakember számos maradványt talált az Azori-szigeteken az i.e. 4. századtól kezdve, ami alapján bátran kijelenthető, hogy a területen a 15. században érkező portugálok előtt is volt emberi jelenlét.
2011 júliusában Ribeiro régésztársával, Anabela Joaquininóval (APIA) Monte Brasil, Angra do Heroismo és Terceira szigetén sorra fedezett fel i.e. 4. században épült karthágói templomokat, amelyeket a feltételezések szerint a föníciai napistennő, Tanit tiszteletére emeltek; az épületek párjai a Mediterráneum többi kultúrájában, így a görögben és a karthágóiban is megtalálhatók.
A régészpáros Terceira és São Miguel szigetén ráadásul ősi sziklarajzokat és szunnita feliratokat is talált, míg Terceirán és Corvón őskeresztény hipogeumok kerültek elő, de hasonló felfedezésekről számoltak be Santa Maria és Flores szigetén is. Sok munka van még hátra, ahogyan azt Ribeiro jelezte is: „Az Azori-szigetek régészeti felmérése még el sem kezdődött”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.